Ördögi kísírtetek

"A XVI. századnak - írja Nemeskürty István - olyan nagy ördögirodalma van, amekkorával egyetlen más század sem dicsekedhet. Mi lehet ennek az oka? Általában azt szokás mondani, hogy ami ebben a században az ördöghittel kapcsolatos, az még a középkor, ami pedig felvilágosult nézet: az már az újkor. Nem egészen így van. A reneszánsz démonai nem azonosak a középkori ember képzeletének már-már fétisre emlékeztető ördögével. Paradoxonnak hangzik, de azt kell mondanunk: ezek az ördögök más, fejlettebb, bonyolultabb gondolkodás és érzelmi élet következményei. Nem az a lényeges a 16. századi ember ördöghitében, hogy az ördögben hisz - mert hisz még Bornemisza is -, hanem az, hogy a korábbi évszázadok emberéhez képest továbbfejlődve, kutatja lelki életének sokszor megmagyarázhatatlan okait, tehát keres és megfigyel, magas fokú érzelmi tevékenységet fejt ki, nem pedig fetisizál - és ha kudarcot vall, az okozat elindítóját gonosznak, ördögnek nevezi. Úgy érzi, az ördög viszi kísértésbe (kísírtetbe). De a lélektani kíváncsiság, az ember belső világába indított felfedező expedíció a dolgoknak csak egyik oldala. A másik a konkrét történelmi helyzet. A XVI. században ott bukkan fel az ördög, ahol a politikai helyzet kilátástalan. Bornemisza Péter is akkor idézte fel az ördögöt, amikor szerencsétlen, agyongyötört hazája mintha magának a sátánnak a hálójában vergődött volna. Az ő szavával a nemzet lelkiismerete szólalt meg." S mindemellett az Ördögi kísírtetek a XVI. század legjelentősebb magyar nyelvű alkotásai közül való. Reneszánszkori remekmű, kimeríthetetlen gazdagsággal, az emberi kalandok, esetek és adatok végtelen sorával, az eleven próza valóságidéző hatalmával s ma is érvényes igazságukkal.

Mutass kevesebbet