Orfeusz feldarabolva

Az ​Aktuális avantgárd című könyvsorozat tizenhetedik darabja (a sorszám nem a kronológiai sorrendiségre, hanem a huszonöt kötetesere tervezett monográfiasorozatban elfoglalt „hierarchikus” helyre utal) Zalán Tibor költészetének az avantgárdhoz — vagy hogy pontosabban próbáljunk fogalmazni: a neoavantgárdhoz — való viszonyát tárgyalja. E kismonográfia értelemszerűen nem törekedhet a teljességre: azt az optimálisnak tűnő, „kimetszéses” módszert alkalmazza, mely a — magyar mezőnyben talán a legeklektikusabb, de az experimentalizmustól bizonyosan egyre inkább távolodó — szerző életművéből csak a (neo)avantgárd rétegeket veszi figyelembe és használja fel elemzései során; célja éppen ezért (és ennek következtében) nem a Zalán-líra ellentmondásmentes leírása (már ha képzelhető ilyen), hanem a lényegében új avantgárd szemléletformák hatása alatt létrejött művek interpretációja és az ezekben szimptómaszerűen feltűnő, felismerhető poétikai eszközök feltérképezése. Módszere a lehető legegyszerűbb (és jelen esetben valószínűleg a legcélravezetőbb): időrendben tárgyal minden egyes Zalán-kötetet — illetve azoknak az adott feltételrendszernek megfelelő részleteit —, s még azt a praktikus könnyebbséget is megadja, hogy a fejezetcímek az adott kötetek címét viselik; miközben logikus érvrendszere egyetlen gondolati ívvé, kerek egésszé, mondhatni koncepcióvá alakul; következtetései pedig minden bizonnyal a még élő alkotó további munkásságára is komoly hatással lesznek. (Talán ebben áll a kortársi monográfiák legnagyobb előnye s veszélye is egyben.) Mindenesetre a későbbi Zalán-értelmezők és -monográfusok sehogy sem kerülhetik ki majd e munkát; az összképet azonban nagyban rontja, hogy a viszonylag bőven illusztrált könyv több esetben nem az eredeti képverset (annak fotókópiáját) közli, hanem egy „újratördelt” verziót, mely viszont épp az „eredetit” hamisítja meg a maga módján (s ezt sehogy sem nevezhetjük alkotó interpretációnak).

Mutass kevesebbet