Oroszlánhűség

A ​szerző férje, aki Kenya egy északi tartományában vadászati főfelügyelő, egy napon – félig önvédelemből és kényszerből, félig talán véletlenségből – lelövi a három alig néhány napos oroszlánkölykök anyját. A kölyköket felkutatja, és magához veszi. A két nagyobbat néhány hónapi nevelés után állatkertbe küldik. A harmadikat, a legkisebbet és leggyengébbet, Elzát, a házaspár felneveli. A kis oroszlánnal egész addigi életrendjük átalakul: mindenüvé viszik magukkal, hivatalos vadászútjaikra, szabadságuk idején a tengerhez… Az idő múlásával a kis oroszlán természetesen kifejlett, tökéletes példánnyá növekszik. Mit tegyenek vele? Bár eredetileg Elzát is állatkertbe szánták, mégis úgy döntöttek, hogy Afrikában tartják. A vadon ugyan rendszerint elpusztítja az emberi környezetben felnövekedett ragadozót, de Elza félig-meddig mégiscsak természetes környezetében nevelődött… A vadászati főfelügyelő és felesége nekivág a szokatlan kísérletnek: „visszavadítani” neveltjüket, s nem utolsó sorban „férjhez adni” őt… s mindezt, a kedves epizódok sorozatát, a nagy és izgató kísérletet annyi bájjal közvetíti az írónő (aki pedig nem hivatásos tollforgató), hogy valóban nem tudjuk letenni ezt a változatos és színes írást, amelynek végén a hűséges Elzát és körülötte forgolódó embereket, fehéreket és feketéket, egyaránt.

Mutass kevesebbet