Ország-világ almanach 1913

Dr. Váradi Antal (szerk.) - Dr. Falk Zsigmond (szerk.). Ország-világ almanach 1913. Budapest, 1913. Országos Irodalmi Részvénytársaság (Pesti Könyvnyomda Részvénytársaság). 261 p. Fűzött félvászon. // Víg Avay Ábris. Avay Abris bácsinál és feleségénél, Ókuthy Ágnes néninél voltam én valamikor, régen, kosztos diák. Abris bácsit úgy hívták, hogy víg Avay Abris, Ágnes néninek szomorú Ókuthy Ágnes volt a neve. Volt egy fiuk, Zoltán, akire ma is kacagva kell gondolnom: bolondos lurkó volt. Másik magzatjukat, az Enőke nevű furcsa leányt, nem is merem megidézni, mert elsírom magamat. Víg és bolondos volt Zoltán, síró és bús volt Enőke és ők nem tehettek arról, hogy ilyenek. Ábris bácsi túlontúl sokat dalolt, Ágnes néni túlontúl sokat sírt s ez volt a hiba. Ábris bácsi írnoknak jött be a városba, a vármegyeházára járt s a főispánt is öcsémnek szólította. Ősz hajú, piros óriás volt, ötezer hold földet dalolt el, de a daloktól nem ment el a kedve. Nagy, öreg pörökből olykor-olykor kis summák érkeztek vagy hónap elsején fizetés volt. Mi esténként összeültünk lesrófolt lámpa mellett szomorú Ókuthy Ágnes nénivel. Zoltán, Enőke, három kosztos diák, távoli atyafiak, keveset fizetők. Kávét vacsoráztunk sok kenyérrel és fogadtuk a híreket a rossz gyermekről, Ábris bácsiról. Be-bejött egy-egy régi cimbora tanyáról, faluról s vitte magával néha Ábris bácsit. A petróleumlámpát esténként egyre spórolóbban égettük: nem volt pénz. Mi, a kosztos fiúk, keveset fizettünk s Ágnes néni ebből a mi kis pénzünkből gazdálkodott. Ábris bácsi néha eltűnt dalolni három-négy napra s olykor éjszakánként riadtunk fel. Érkezett Ábris bácsi s még rekedt se volt, a víg, vén, rossz gyermek még mindig dalolt. »Az alispán kalapomhoz rózsát tett«, avagy » Fölszállott a páva a vármegyeházra«. Négyen háltunk egy kicsi szobában, Zoltán és mi hárman, a kosztos diákok, tizennégy-tizenöt évesek. Mi, a kosztos fiúk, Ágnes nénire gondoltunk és arra, hogy íme, megzavarják az álmunkat, Zoltán azonban vígan ugrott ki az ágyból, mert az apja mindig ajándékot hozott neki. Ágnes néni és Enőke ott háltak a szomszéd szobában s mi hallottuk, hogy sírnak. Hangosan, jajveszékelve, olyan hangosan sírtak, hogy majd elnyomták az Ábris bácsi nótáját. Mi dideregve, bosszúsan, kíváncsian és keserűen forgolódtunk az ágyunkban. Zoltán szaladt ki az apja elé s mi hallgatóztunk, remegtünk, jaj, mi lesz.

Mutass kevesebbet