
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó állapotú antikvár könyv
Központi raktár
25
hűségpont
Hogy működik az alku?
A magyar őstörténet egyik legizgalmasabb kérdéséről, az őshaza kereséséről szól ez az igazán unikális mű. Talán meglepő, de erről a valóban érdekes és lenyűgöző jelenségről eleddig tudományos monográfia nem született. Nagy Károly könyve sem száraz tudományossággal közelíti meg ezt a területet. A szerző a történeti érdeklődésű író kíváncsiságával nyomozott a magyar őshaza kutatói után, így a Julianus barátot és Kőrösi Csoma Sándort jól ismerő olvasóközönség most találkozhat más, kevésbé ismert kutatókkal is. A mű bemutatja például a 18. századi Turkolly Sámuelt, a 20. századi Zajti Ferencet, s az is kiderül, hogy a két gróf - Széchenyi Béla és Zichy Jenő - híres, 19. századi expedícióit lényegében ugyanaz motiválta, ami Kőrösi Csomát. És persze azokat is, akik lázasan hasonlítgatták nyelvünket a legkülönbözőbb népekével, így keresve a bölcsőt, a rokonságot. Ennek egy torz változata ma is eleven, így a könyvből nem hiányzik a - gyakran a fantasztikum világába tartozó - délibábos "eredetelméletek" bemutatása sem. A kötet ritka kalandra hív, tartsanak velünk! "Nagy Károly munkáját olvasni öröm. Tartalmában gazdag, meggyőző összefoglalást készített az őstörténet egyik legizgalmasabb kérdéséről, az őshaza kereséséről. Megnyugtató a szerző józansága, olvasottsága, imponáló, hogy a szakma legkiválóbb ismerőit is szinte bevonja kutatásaiba. Könyvében sok a kevéssé ismert adat, ezért a szakembereknek is mondhat újat, egészében azonban a nagyközönséget igazítja el a tudomány rengetegében."
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9635479883 |
|---|---|
| Kiadó: | Magyar Könyvklub |
| Kiadás éve: | 2003 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Szekszárdi Nyomda |
| Kötés típusa: | fűzött kemény papír |
| Terjedelem: | 398 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Művelődéstörténet |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről