
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó állapotú antikvár könyv
Központi raktár
25
hűségpont
Hogy működik az alku?
Az írónő hatalmas történelmi tablót fest hősei köré, akiket már jól ismerhetünk előző regényeiből. Ezúttal Glenkirk hercegnőjének, Jasmine-nak a legkisebb lánya, Fortune sorsa köré szövődik a fordulatos történet. A lángvörös hajú, korát meghazudtolóan modern és merész gondolkodású hercegkisasszony a család ősi birtokán, Írországban találja meg azt a férfit, aki szívét egy csapásra rabul ejti. Mindent elsöprő, féktelen testi és lelki szerelem keríti hatalmába a fiatalokat már az első látásra. Kieran, a kelta és katolikus ősöktől származó férfi úgy dönt, hogy harcba száll a protestáns hitű Fortune szerelméért. Örökségéről le kell mondania, és amikor hiúságában sértett öccse feltüzeli ellene a protestáns hívőket, már tudja: új hazát kell keresnie szerelmével együtt. Fortune mindenben méltó társa Kierannak: mindketten arra vágynak, hogy megtalálják azt a helyet, ahol protestánsok és katolikusok békében, boldogságban élhetnek egymás mellett, vérontás és erőszak nélkül. Az Újvilágba készülő telepesekhez csatlakoznak immár mint férj és feleség, amikor kiderül, hogy Fortune gyermeket vár, így a hajóút túlságosan kockázatos lenne számára. Amit a vallási gyűlölködés nem tudott elérni, most majd megteszi a természet?
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9635474520 |
|---|---|
| Kiadó: | Magyar Könyvklub |
| Kiadás éve: | 2001 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Szekszárdi Nyomda |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés |
| Terjedelem: | 406 oldal |
| Fordítók: | Leyrer Ginda |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 20.50 cm |
| Súly: | 0.40 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés / Irodalom / Szépirodalom / Szórakoztató Irodalom / Szerelmes Regények |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.