Ostya nélkül

Ahogy a gyógyító akarat, a megismerni vágyás irányítja az operálókés élét, úgy hántja le Illés Endre figuráiról a hazugságok, beteg emberi kapcsolatok, félelmek felhámját, hogy kegyetlenül pontos diagnózissal megállapítsa, "mi lakik bennük". De feltáró kése ugyanolyan kérlelhetetlen, ha kortásait idézi meg, ha saját emlékeit vallatja, vagy visszanéz gazdag életpályájára. 75 év számvetése is kész immár: "... az erősödő, nagy harmóniák nagy kisimulásokhoz vezetnek, s a végső kisimulás az önként feladott élet: a halál. A testünk nem óraszerkezet-remeklés, összekapaszkodó kerekekkel, egyetlen rugóhajtással - más. Robbanómotor. Apró s nagyobb disszonanciák, kisülések, sérülések, lüktetések, örömök, fájdalmak egybefonódása. A disszonanciákba bele kell kapaszkodnunk: az életet jelentik. Sok az álarcuk, még több a változatuk. Ilyen például a váratlanság. Ami váratlan, az nem illik bele az előre felépített rendbe - szeretem a váratlant. Drámáim, novelláim alapanyaga. A váratlan éppen ellentéte a csattanónak: az mindig előre elkészített szerkezet, akár a csapóvas. Szeretem az aszimmetriát is. A tökéletes szimmetriák fejfájdítók. Nagy boldogság volt az Akropoliszt látni - éppen az aszimmetriáival bűvölt el. Az alig érzékelhetővel s mégis a legerősebb jelenlevővel. Minden görög templomnak ugyanaz a varázsa. Versailles parkjaiban, a tökéletes geometriában, boldogtalan voltam. A kísérleteket is szeretem. Az egyéniséget - az eltérést a típustól És a feszültség? Az ernyedés elől a feszültséghez menekülök. Testünk izmai is csak igazolhatják magukat: két csonthoz tapadva meg kell feszülniök, hogy mozgásba hozzanak minket - ez létük, létünk értelme."

Mutass kevesebbet