Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Ötven növény, amely megváltoztatta a történelmet

Ötven növény, amely megváltoztatta a történelmet - BILL LAWS - Régikönyvek
(0 vélemény)

A növények mindenütt jelen vannak, olyan megszokott jelenségei a bennünket körülvevő világnak, hogy ritkán vesszük észre jelentős hatásukat a mindennapi életünkre. A növényekből készítjük bútorainkat, ruházatunkat és a papírt, de használjuk őket építkezéshez, fűtéshez és gyógyászat céljaira is. De az élelmezés terén teljes mértékben rájuk vagyunk utalva - még ha húst fogyasztunk is, az állatok, amelyek szolgáltatták azt, növényekkel táplálkoztak. Emellett a növények állítják elő az életfolyamatainkhoz nélkülözhetetlen oxigént is. Az Ötven növény, amely megváltoztatta a történelmet című könyv látványosan mutatja be azokat a növényeket, amelyek a legnagyobb hatással voltak az emberi civilizációra. Szó esik termesztett gabonákról, mint a rizs és a búza, amelyek az emberiség nagy részét táplálják, és olyan fűszer- és gyógynövényekről, amelyeket nagyra értékelünk gyógyító hatásuk vagy különleges zamatuk miatt. Ez a roppant érdekes könyv különböző korok gazdasági, politikai és társadalmi eseményeinek tükrében veszi sorra azokat a növényeket, amelyek az emberiség számára a legfontosabbnak bizonyultak a történelem folyamán.

Fordítók:
Papp Mária, Molnár V. Attila
Kiadó:
Kossuth Kiadó
Kiadás éve:
2012
Kiadás helye:
Budapest
ISBN:
9789630966641
Kötés típusa:
Fűzött félvászon
Terjedelem:
224
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 17.50cm, Magasság: 23.40cm
Súly:
0.70kg
Kategória:
Bevezetés 6
Agávé 8
Vöröshagyma 10
Ananász 14
Bambusz 18
Káposzta 22
Tea 26
Kender 34
Chilipaprika 38
Kininfa 42
Narancs 48
Kókuszpálma 52
Kávé 54
Koriander 58
Jóféle sáfrány 60
Papiruszpalka 62
Piros gyűszűvirág 64
Jamszgyökér 66
Kardamom 68
Kokacserje 70
Eukaliptusz 76
Harasztok 80
Szójabab 84
Gyapot 88
Napraforgó 94
Gumifa 98
Árpa 104
Komló 110
Indigó 116
Veteményborsó 118
Levendula 122
Alma 124
Fehér eperfa 130
Szerecsendiófa 134
Dohány 136
Olajfa 140
Rizs 144
Kerti mák 148
Borscserje 154
Kocsányos tölgy 158
Vadrózsa 162
Cukornád 166
Fehér fűz 174
Burgonya 176
Kakaófa 184
Búza 190
Tulipán 198
Vanília 200
Bortermő szőlő 202
Kukorica 210
Gyömbér 216
Ajánlott irodalom 218
Névmutató 220
Az illusztrációk készítői 224

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...