Ovidius római naptára

A Magyar Tudományos Akadémiának fennállása óta mindig gondja volt az ókori klasszikusok magyar nyelven való megszólaltatására is. Ezekkel a fordításokkal nemcsak a nemzeti művelődés eszményeit igyekezett ébrentartani és minél szélesebb körökre kiterjeszteni, hanem alaposan kivette részét a magyar nyelv kipallérozásából is. A »Görög és római remekírók« c. sorozatban a legjelentősebb antik szerzők láttak napvilágot magyarul, vagy kétnyelvű kiadásban. Az elmúlt negyedszázadban ezek a kiadványok egyre ritkábbak lettek. Ennek okát elsősorban a kormányzat általános kultúrpolitikájában kereshetjük. A klaszikus fordítások dolgoa úgyszólván a nyerészkedő kiadóvállalatok üzleti ügyévé aljasodott. A nemesebb szándékú és nem is sikertelen vállalkozások közül ki kell emelnünk az Officina-könyvtár egyes köteteit, valamint kétnyelvű klasszikusait, továbbá a Parthenon-klasszikusok szép sorozatát. Mindez azonban inkább csak kiáltó szó volt a pusztában: a kiadók nem számítottak, de nem is számíthattak valóban szélesebb olvasóközönségre. Pedig az olvasók várták ezeket a kiadványokat. Különben mivel magyarázhatnók azt a tényt, hogy pl. a kétnyelvű Horatius, a Babits-féle Sophoklés, vagy Devecseri Gábor Catullusa és Odysseiája rövid idő leforgása alatt két, sőt három kiadást is megért? Kulturális forradalmunk célkitűzései és egyben legszebb eredményei közé tartozik a teljes magyar Sophoklés, a Világirodalmi Antológia ókori kötete, vagy a Kossuth-díjra érdemesített Ilias-fordítás. A Magyar Tudományos Akadémia Klasszika-filológiai Bizottsága is most már tervszerűen készíti elő az ókori klasszikusok fordításait. Újjászervezése alkalmából számba vette a rendelkezésre álló műveket, majd fontossági és sürgősségi sorrend szerint gondoskodik a továbbiak megjelentetéséről.

Mutass kevesebbet