Kosár gomb ikonKosár
Gőbl Gábor

Oxiológia

Gőbl Gábor - Oxiológia, Budapest 2001 antikvár könyv
szürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillag

(0 vélemény)

Antikvár könyv

Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 18 000 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!

Az ​„Oxyologia” első kiadása 1979-ben jelent meg. Akkor egyedülálló volt a hazai piacon, megjelentetése egyben az új diszciplína elismerését jelentette, amelyet alátámasztott a könyv kelendősége is. Az évek során a könyvet ismételten sikerült átdolgozni, hivatalos egyetemi tankönyvvé vált, az írásmód a címben is kifejezésre jutóan fonetizálódott. Visszatekintve tisztelettel kell emlékeznünk azokról a szerzőtársakról, akiktől búcsút kényszerültünk venni. Mindenekelőtt Gábor Aurélról, akinek a könyv indításában meghatározó szerepe volt, bár megjelenését már nem érhette meg. Utóbb hagyott el bennünket Kósa István, Cselkó László, Felkai Tamás, akik Gábor Auréllal együtt annak a nagy mentőorvos-generációnak tagjai voltak, akik nélkül az Oxiológia népszerű sorozata nem születhetett volna meg. Emlékük nyomán kettős kötelességünk egyfelől a munka folytatása, másfelől a munka minőségének őrzése. Új szerzőtársunk Somogyvári Zsolt, a korszerű prehospitális neonatologiai ellátás hazai megteremtője. Régi adósságot róttunk le e fejezet beillesztésével. Gorove László és Szokoly Miklós a korszerű traumatológia oxiológiai vonatkozásait illesztették a könyvbe. A szerkesztést két évtizeden keresztül először egyedül, majd közreműködésemmel végezte Bencze Béla, akinek alapvető érdeme a könyv útjára bocsátása annakidején, gondolatai a jelen kiadásban is fellelhetők. A 10. kiadás nehezen született a szerzők sokirányú elfoglaltsága miatt. A könyv alapszerkezete keveset változott, és változatlanul a prehospitális sürgősségi ellátásra helyezi a hangsúlyt. Az új kiadásban az általános rész változott sokat: a hazai és nemzetközi változások tükrében a sürgősségi betegellátás rendszere szélesebb áttekintést kapott, új elemként jelentek meg a jogi vonatkozások. A részletes rész figyelembe vette az ERC aktuális ajánlásait és az illetékes szakmai kollégiumi ajánlásokat. A helyszíni ellátás számos eleme nagyobb részletezést kapott. A csecsemő-gyermekgyógyászati oxiológia általános szempontjai a bevezető részben kaptak helyet, míg a részletes ismeretanyagot – amely ugyancsak Szegeczky Dezső munkája – a megfelelő fejezetekbe integráltuk, csupán alcímekkel, olykor anélkül. Mint minden hasonló munkában, itt is nehéz feladatot támasztott a szerzőkkel szemben az eszközök és a gyógyszerek ismertetése. Az első kiadásban még az OMSZ-nál rendszeresített eszközökhöz és gyógyszerekhez tartottuk magunkat, ezen azonban már az előző átdolgozáskor és a jelen kiadásban is túlléptünk, törekedve inkább eszköztípusok és nem konkrét eszközök bemutatására. Bízva abban, hogy az új kiadás hasznos segítőtárs lesz, ajánlja a könyvet valamennyi, az oxiológiai ellátásban tevékenykedőnek 2000 júliusában a szerkesztő

Mutass kevesebbet

könyv ikon

Bővebb leírás

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése
ISBN:9632427424
Kiadó:Medicina Kiadó
Kiadás éve:2001
Kiadás helye:Budapest
Nyomda:Széchenyi Nyomda
Kötés típusa:fűzött kemény papír
Terjedelem:636
Nyelv:magyar
Méret:Szélesség: 17.00 cm, Magasság: 24.00 cm
Súly:0.00 kg
Kategória: Természettudomány / Egészségügy / Orvosi

Ajánlja ismerőseinek is!

szív ikon

Kívánságlistára teszem ezt a könyvet!

Gőbl Gábor

szemüveg ikon, szerzőfigyelő ikon

Szerzőfigyelő

Gőbl Gábor további könyvei

balra tartó nyíl ikon, ugrás az előző könyvre
jobbra tartó nyíl ikon, ugrás a következő könyvre
Megtekintés ikon
Bencze Béla (szerk.),Gőbl Gábor - Oxiológia
Oxiológia

Bencze Béla (szerk.),Gőbl Gábor

Kiadás éve: 1987

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Bencze Béla (szerk.),Gőbl Gábor - Oxiológia
Oxiológia

Bencze Béla (szerk.),Gőbl Gábor

Kiadás éve: 1987

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Bencze Béla (szerk.),Gőbl Gábor - Oxiológia
Oxiológia

Bencze Béla (szerk.),Gőbl Gábor

Kiadás éve: 1987

Előjegyezhető

Nem támogatott böngészőt használ.

Kérjük használjon modern böngészőt például: Microsoft Edge, Safari, Google Chrome, Firefox...
Megértésüket köszönjük,
Régikönyvek.hu