Óz, a nagy varázsló

Részlet a könyvből Dorka a beláthatatlan kansasi rónaság kellős közepén lakott Henrik bácsival, aki földecskéjét művelte, meg Emmi nénivel, Henrik bácsi feleségével. A házuk kicsike volt, mert a fát, amiből épült, szekéren kellett hozni sok-sok mérföldnyi távolságból. Négy fal, padló, mennyezet: ennyi kell minden szobához; és abban az egyetlen szobában nem volt egyéb, csak egy rozsdás tűzhely, egy kredenc, egy asztal, három-négy szék meg az ágyak. Henrik bácsi és Emmi néni egy nagy ágyban aludtak a szoba egyik sarkában, Dorka meg a kis ágyban a másik sarokban. Padlása nem volt a háznak, se pincéje - csak egy földbe vájt kicsi lyuk: ciklonpincének hívják az ilyet, mert az egész család belebújhat, ha olyan ciklonnak nevezett, hatalmas forgószél támad, ami elsöpör minden útjába kerülő épületet. A padló közepébe csapóajtó volt vágva, s onnét létra vezetett le a kicsi, sötét lyukba. Ha Dorka kiállt az ajtóba és körülnézett, nem látott egyebet, csak a nagy szürke prérit mindenfelé. Egyetlen fa, egyetlen ház sem bontotta meg a hatalmas lapály egyhangúságát, mely mindenfelé addig terjedt, ameddig csak a szem ellát. A nap szürke tömeggé szárította a szántóföldet, melyet sok-sok apró repedés barázdált. Még a fű se volt zöld, mert a nap megperzselte a magasra szökkent keskeny leveleket, amíg azok is éppolyan szürkék lettek, mint minden egyéb. A ház valaha be volt festve, de a napsütés felhólyagosította, az eső lemosta a festéket, és most a ház is megszürkült, akárcsak a táj.

Mutass kevesebbet