
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Közepes
Központi raktár
Több oldal alsó része nedvességtől hullámos, beázás foltos.
180
hűségpont
Hogy működik az alku?
Boldog Özséb remete, az egyetlen magyar eredetű rend, a pálosok alapítója, a vagyonáról és méltóságáról lemondó középkori kanonok alakjában jelent meg előttünk eddigi olvasmányainkban. Ez a regény a történelmi és vallási kategóriák mögé pillantva a hús-vér embert mutatja be. Ki lehetett Özséb a maga elszántságával, félelmeivel, tudásával, érzéseivel, emberi kapcsolataival, és - főként bölcsességéből eredő - jövőbe látásával? Milyen eszményt jelenít meg a maga elevenségében előttünk álló szent a mai olvasó számára, amely Istenre és önmagára találását gazdagíthatja? Szentmihályi Szabó Péter szívügyének tekintette történelmi regénysorozatának utolsó kötetét, a Boldog Özsébről szóló könyvet. A középkor kemény megpróbáltatásait, legfőképpen a tatárjárást és az ország csaknem teljes újra alapítását egy olyan egyéniségen keresztül szerette volna bemutatni, aki Istenre hagyatkozással és később egész élethivatásával felel a súlyos idők kihívásaira. A szerző halálával azonban befejezetlenül maradt a regény. A hiányzó fejezetek megírására az író stílusát jól ismerő barátja, Pajor András vállalkozott. A posztumusz kötet egy olyan életművet zár le, amely évtizedeken át segített ébren tartani a magyar történelem iránti érdeklődést, az évszázadok mélyebb értelmébe való betekintést.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789632776484 |
|---|---|
| Kiadó: | Szent István Társulat |
| Kiadás éve: | 2016 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | EFO Nyomda |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 199 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés / Vallás / Vallási Irodalom / Keresztény |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről