
(1 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Partner
Állapot fotók


Ezt a könyvet külső partnertől szerezzük be Önnek, a szállítási idő hosszabb lehet, kérjük megrendeléskor ezt vegye figyelembe.
Várható szállítási idő: 4-7 nap
69
hűségpont
Hogy működik az alku?
Kemény küzdelmet jelentett a libicei várúr fiából Prága püspökévé lett Szent Albertnek, hogy népét a keresztény erkölcsökhöz szelidítse. Nyolc évi küszködés után elhagyta püspöki székét, s Rómában az Aventinus dombján álló Szent Elek és Bonifác kolostorban magára öltötte a bencés szerzetesek fekete ruháját. 992-ben a pápa parancsára visszatért hazájába, magával vitte tizenkét szerzetestársát, és a Prága melletti Brevnovban kolostort alapított. Két év múlva szinte szökve kellett távoznia cseh földről, ekkor újra csak Rómába igyekezett. Utközben meglátogatta Géza fejedelem udvarát is, ahol szívesen fogadták. A nyugtalan főpapot hamarosan követte vrevnovi szerzeteseinek egyik csoportja is. A szerzetesek nem tértek vissza Rómába: Géza fejedelem marasztalására kolostort kezdtek építeni a Kisalföld fölé emelkedő dombtetőn. Amikor néhány év múlva véget ért a térítő papokat és szerzeteseket nevelő apátság templomának építése, István király a Mainzból szerzett Szent Márton-ereklyét falaztatta be a templom oltárába, s a templomot a Savariában született tours-i Szent Márton tiszteletére szenteltette fel. Istvánnak kedves tartózkodási helye volt Pannonhalma. Amikor uralkodása kezdetén a lázadó Koppány ellen hadba indult, a monostor szerzetesei neki megígérték, hogy imáikkal kikönyörgik számára a katonaszent mennyei segítségét. Később is szívesen tért vissza fiával Pannonhalmára, hogy együtt imádkozzék a szerzetesekkel.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9635550170 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Tájak-Korok-Múzeumok Kiskönyvtára 14. |
| Kiadó: | Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület |
| Kiadás éve: | 1979 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Veszprémi Nyomda |
| Illusztrátorok: | Dobos Lajos, Szelényi László |
| Borítótervezők: | Köböl Vera |
| Kötés típusa: | tűzött |
| Terjedelem: | 16 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 12.00 cm, Magasság: 16.00 cm |
| Súly: | 0.10 kg |
| Kategória: | Történelem / Helytörténet, Honismeret / Művészetek / Építészet / Műemlékek / Művészetek / Építészet / Épületek,építészettörténet / Útikönyvek, Útleírások / Magyarország |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
Az elsők között jelent meg a Tájak-Korok-Múzeumok sorozatban a pannonhalmi apátsági templomról szóló füzet – a történetét, jelentőségét szerintem mindenki ismeri, de tudtuk-e, hogy azon kevés települések egyike, amely ellenállt a mongol hódításnak 1242-ben?