Pápai vizeken ne kalózkodj!

"Nem nagyon szeretem a sci-fit, mégis kicsit az lett ebből: azt hiszem, a scifinek is ez a módszere: elvesz a képzelet elől néhány korlátot, és - paradox módon - így szűkíti le egy már átlátható területre a gondjait (örömeit). Ekképp jutottam el ehhez a sohasem volt tájhoz, ahol rend van csak és szervezettség, ahol már "minden lezajlott", ahol a remény nincs. (Csak néhány bögyös maca.)..." Esterházy Péter "Elfordítottam a fejem, a tükörkép oválisan elnyúlt, a szám helyén sötét árny, szemem rövid, ezüst kígyó. Ahogy szemügyre vettem a gép csillogó falán széjjelszaladó foltot, pillantásom visszacsúszott Máriára. Hirtelen tétje lett a jelenetnek. Önszántamból lemondtam a hódító és a felsült hódító szerepekről: az asszony nem volt "hódított" és nem volt "meghódíthatatlan". Bántó lelkesedéssel azt ismertem föl, hogy nincs mire játszani magamat, olyan valakivel állok szemben (italtól kissé kuszán, bennem előző mozgásaim következményeivel), aki előtt érdemes, hogy legyek, hogy én én legyek, már amennyire telik tőlem, és függetlenül attól, jól járok-e evvel, avagy sem." A nagy sikert aratott Fancsikó és Pinta szerzője új novellás kötetében túllép a gyermekkor-kamaszkor problematikán, és megőrizve friss és eredeti látásmódját, "szélesebb vizekre hajózik". Történeteinek egyik része egy étterem, majd egy elegáns szálloda személyzete körében játszódik, pincérek és vendégek sajátos kapcsolata, egy furcsa, de nagyon is ismerős világ elevenedik meg lapjain, amelyben az emberi kapcsolatok természete a helytől, foglalkozástól némiképp elszakadva általánosabban is kirajzolódik. Esterházy az emberek és a dolgok helyét keresi, látszatoktól és szerepektől lecsupaszított lényegét akarja megragadni. E keresés útja számtalan felületi rétegen át vezet, így egy-egy állomáson a látszatok természetrajza is elénk tárul. A cél azonban - ahogy Miklóska, a pincér fogalmazza meg - mindig az "... hogy én én legyek, már amennyire telik tőlem, és függetlenül attól, jól járok-e evvel, avagy sem..." És ez egyúttal művészi hitvallás is. Mert az írások látszólag könnyed, sokszor megnevettető történeteiben, ötleteiben, villanásaiban, írói "kiszólásaiban" művészet és élet, esetlegesség és megformált véglegesség ellentmondása is benne rejlik. A Hallgatás, Kihallgatás, Gatás - a Spionnovella - pedig mintegy összefoglalása ezeknek az alapkérdéseknek, csattanós, mulatságos szatíra s a művészet és a művész rendkívül mélyen átlátott felelősségének találó és erőteljes megfogalmazása. Ez a célkitűzés nehéz feladat elé állítja az írót: olyan művészet teremtésére kötelezi, amelyik önmagában hordozza igazolását és bizonyosságát. Ugyanakkor túl kell mutatnia önmagán, hiszen elsőrendűen fontos, hogy igazi szükség legyen rá. Mert végső soron "arra való, hogy szomorú barátaitok arcára nevetést hímezzen, ennyi és nem több..."

Mutass kevesebbet