
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 2 000 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Az 1957-ben szerkesztett vádirat szerint "Rácz Sándor terhelt agrárproletár családból származik, 13 éves kora óta saját keresetéből tartotta fenn magát. A Beloiannisz Híradástechnikai gyárban 1948-tól 1950-ig kitanulta a szerszámkészítő szakmát és egészen az 1956. december 11-én bekövetkezett őrizetbevételéig ebben a munkakörben dolgozott. 1956. október 29-én tagja lett a B. Híradástechnikai gyár ideiglenes munkástanácsának, majd a végleges munkástanácsba is beválasztották. Az ideiglenes üzemi munkástanácsban, mint összekötő tevékenykedett: feladata volt a XI. kerületi üzemek többi munkástanácsaival a kapcsolat fenntartása. Tevékenysége kezdettől fogva kezdeményező módon támogatta azokat a törekvéseket, amellyel az ellenforradalom a munkástanácsokat saját céljai szolgálatába igyekezett állítani." A fenti vádirat az, amely kiemel jelentéktelen életemből azáltal, hogy gondolkodó, politizáló, a tetteikért felelősséget vállaló munkások vezetésével vádol. Ezt a feladatot felvállalva éltem az eltelt 48 évben is, és ebből fakadó szép kötelességemnek eleget téve 2005. január 3-án kezdtem leírni az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc általam megélt történéseit, folyamatait, hogy azokat saját szempontjaim alapján az utánam következők agyába és szívébe véssem. A teljesebb kép érdekében nem csak személyes élményeimet, hanem az általam hallottakat, olvasottakat is szeretném megosztani az olvasókkal, ezeket találják a könyv második részében. (Ha bárkinek kétsége lenne, megnyugtatom, sohasem voltam kommunista párttag. A párt belső életéből leírtakról a kommunisták börtöneiben szereztem tudomást, ahova a könyvben is említett kommunistákkal zártak össze.) A könyv harmadik részében legkedvesebb munkatársaim emlékének tisztelegve idézem egy-egy írásukat, valamint Bibó István által készített 1956. decemberi kibontakozási tervet, és egy, a forradalomban részt vett kommunista szociológus írását. A mellékletek között pedig 1956-os dokumentumokat, például a kalandos körülmények között megőrzött eredeti vádirat teljes szövegét találja az olvasó.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9632193709 |
|---|---|
| Kiadó: | Szerzői kiadás |
| Kiadás éve: | 2005 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Timp Kft. |
| Borítótervezők: | Nagy András |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 265 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 15.00 cm, Magasság: 22.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Történelem / Politika / Irodalom / Szépirodalom / Dokumentumregény / Dedikált, Aláírt Könyvek / Történelem / Újkor-legújabb Kor / Magyar / 1945-napjainkig |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről