
(1 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó állapotú antikvár könyv
Partner
Szép állapotban.
Állapot fotók

Ezt a könyvet külső partnertől szerezzük be Önnek, a szállítási idő hosszabb lehet, kérjük megrendeléskor ezt vegye figyelembe.
Várható szállítási idő: 4-7 nap
75
hűségpont
Hogy működik az alku?
Ez a könyv nem azonos azzal, amelyet Petőfiről esztendőkkel ezelőtt írtam. Csaknem egyharmaddal nagyobb annál. Mégsem egyszerűen a bővített kiadása annak. Külön története van ennek a könyvnek is. Az eredeti könyv magyarok olvasmányául készült, közölnivalója a magyarok ismereteihez igazodott. A támogatókkal néhány levélváltás után a tudósi módszer helyett a szépírói mellett döntöttünk. Ez - előzékenyebben az olvasó, szigorúbban az író irányában - azt kívánja, hogy a cselekmény a maga helyén mindig érthető legyen, vagyis az előzményeket s a szereplőket már előzően bemutassuk. Ki is volt Kossuth és Széchenyi, mi volt köztük az ellentét, miben ítélhető el Görgey-mindezt persze egy-két sorban így sem lehetett előadni. Biztatást kaptam, írjak olyan bőven, ahogy csak jónak látom. A könyv nem minden-napi sorozatban, nem mindennapi cégér alatt volt megjelenendő. Elkapott a lehetőség, hogy milyen helyről, milyen közönségnek beszélhet egy magyar végre egy sor szép magyar vállalkozásról, s csaknem kötelességnek - nem is a mi nemzetünk, hanem a többi nemzet iránti kötelességemnek - éreztem, hogy dióhéjban még a magyarok történetét is elmondjam, hisz a külföldi olvasó azt sem ismeri; anélkül pedig Petőfi nagyságának épp legszebb oldalát nem fogja soha megérteni. Módot kaptam, hogy Petőfi prózai írásából s a kortársak rávonatkozó följegyzéseiből - mivel ezek könnyebben fordíthatók, mint a vers - szinte tetszésem szerint meríthessek. Akkoriban jelentek meg éppen összegyűjtve ezek az egykori visszaemlékezések. A kötetet kritikával, de ezeknek a közismert kortársi eseményrögzítéseknek jó részét okulással olvastam újra s ad- tam belőlük így nem egyet tovább. Illyés Gyula
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9639297526 |
|---|---|
| Kiadó: | Kortárs Kiadó |
| Kiadás éve: | 2002 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Reálszisztéma Dabasi Nyomda Rt. |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés |
| Terjedelem: | 460 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.40 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.50 kg |
| Kategória: | Irodalom / Irodalomtörténet / Bibliográfiák,életrajzok Írókról, Költőkről / Irodalom / Irodalomtörténet / Általános |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
Érdemes elolvasni a költő tollából egy másik költő életrajzát, életrajzi regényét, amelyet dokumentumok tesznek hitelessé.