Phaidrosz

Friedrich Schleiermachernak, a modern Platón-értelmezés kezdeményező alakjának, a dialógus fordításához írott bevezetője óta a Phaidrosz-kutatás nehezen szabadult attól a kérdéstől, hogy vajon valóban olyan korai, némiképp kiforratlan, s emellett két különálló részre, s inkább csak jelzésszerűen vázolt témakörökre bomló dialógusról van-e szó, ahogyan az első pillantásra látszik. A kérdés első felére ma meglehetős biztonsággal válaszolhatunk: a Phaidrosz megírásakor Platón már túl volt az Állam és a Lakoma megformálásán, a dialógus a kései nagy művek idején, legvalószínűbben azok „nyitányaként" keletkezett. Ami a kérdés második felét illeti, manapság a kutatók általában egyetértenek abban, hogy a dialógus két fele - tehát a három nagy szónoki beszéd, majd pedig azok kapcsán a retorika kérdésének párbeszédes megvitatása - egyetlen, szétválaszthatatlan egészet alkot. Abban, hogy ez a korántsem nyilvánvaló egység közelebbről miben is áll, természetesen már megoszlanak a vélemények. A következőkben arra teszek kísérletet, hogy az egységet egyetlen aspektusból, egyetlen, a dialógus egészén végighúzódó tematikus szál végigkövetésével mutassam be, felvillantva, milyen bonyolult és tarka, ugyanakkor milyen erős és sűrű szövésű is a Phaidrosz szövege. Ez a szál a „filozófia" témája, vagy ahogyan a fordításban szerepel: a „bölcsességszereteté". Mit is jelent a Phaidrosz alapján „filozofálni"?

Mutass kevesebbet