Piga, piga!

"Kora ​délután értünk haza. Ötkor megint kiültünk a tegnapi leskunyhóba, a csalétekhez. Nem sok valószínűsége volt, hogy a csui ezek után visszajöjjön. De hát mégis. Hátha. Keselyűk tépdesték a húst, ez se jó jel. Azzal szórakoztam hogy őket figyeltem… … Mindjárt hét óra. Mehetünk be megint a táborba, üres kézzel. És akkor – a már csaknem teljes sötétségben – fekete árnyék lopódzott a fához. Egy csui. Talán kisebb a tegnapinál, mert az gyönyörű volt, kivételesen szép példány, de ez is elég megtermettnek látszott. Ugrott fel a fára, az ágra, megállt – s én már lőttem is. Nagy puffanással zuhant le a földre… s amennyire látni lehetett a sűrű homályban, ott is maradt. „Ndio, ndio” – mondta Dániel boldogan. De még vártunk vagy öt percig. Nem akartam elhinni, hogy csakugyan megvan. Egyik pillanatban mintha láttam volna, de ugyanazt a feketeséget a másikban már egy bokor ágának véltem, vagy az éji sötétség csalka játékának. Dániel végül is elment a kocsiért. Mikor odaért hozzánk, a leskunyhóhoz, mi is beültünk, s felgyújtottuk a lámpákat. Az éles fényben ott tarkállott a leopárd, elnyúlva a földön, mozdulatlanul. Közelebb hajtottunk – nem mozdult. Vártunk – nem mozdult. Készen álltam egy újabb lövésre, izgatottan szorongattam a puskám, de erre már nem volt szükség. Dániel kiugrott a kocsiból, s nyugodt léptekkel ment oda a leopárdhoz. Mi után. Néztük gyönyörködve. Egy szikrája se volt már benne az életnek. Nem igaz! Mégis sikerült? Hej, de szép is az afrikai vadászat, hej de szép az élet."

Mutass kevesebbet