
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
116
hűségpont
Hogy működik az alku?
"Vallásos életemben (...) a kereszténység ugyan nem kizárólagos, mégis uralkodó szerepet játszik, inkább misztikus kereszténység ez, mint egyházi, mely nem konfliktusok, de háború nélkül él egy inkább indiai-ázsiai színezetű vallásosság mellett, melynek egyetlen dogmája az egység gondolata." (Hitem) "Még egyszer összefoglalva: Az út az ártatlanságból a bűnbe, a bűnből a kétségbeesésbe, a kétségbeesésből vagy a pusztulásba, vagy a megváltásba vezet: tehát nem újra vissza az erkölcsön és kultúrán inneni gyermekség paradicsomába, hanem túl azon, a hitből erőt merítő élet dimenziójába. Természetesen mindegyik stádiumból lehet visszalépni is. Igaz, ritkán fog sikerülni annak, aki egyszer felébredt, hogy visszameneküljön a jó és a rossz birodalmából az ártatlanságba. Az azonban, aki már ismeri a kegyelem és megváltás élményét, nagyon gyakran vissza fog esni a második fokozatba. Törvényei, a félelem, a sosem teljesíthető követelmények fogságába." (Egy kis teológia) "Kafka nem mint teológus, nem is mint filozófus szólt hozzánk, hanem mint költő. Nem tehet róla, hogy manapság divatos lett nagyszerű költészete, és olyan emberek olvassák, akikben sem tehetség, sem hajlandóság nincs a költészet befogadására." (Kafka-értelmezések) "Ha iskolát vagy egyetemet kellene vezetnem, betiltanám Goethe olvasását, és mint legnagyobb jutalmat a legjobbaknak, legérettebbeknek, legértékesebbeknek tartanám fenn. Bámulattal fedeznék fel milyen közvetlenül teszi fel a mai olvasónak a jelen nagy kérdését. Európa kérdését." (Köszönet Goethének) "Az emberi kultúra szempontjából a legalapvetőbb igazság a világ eme felosztása világosra és sötétre, jóra és rosszra, megengedettre és tiltottra. Miskin számára viszont elemibb igazság az a mágikus élmény, hogy a létező ellentétes pólusok egyenrangúsága alapján minden tétel megfordítható. A félkegyelmű, ha következetesen végiggondoljuk, bevezeti a tudatalatti anyajogát, s ezzel felfüggeszti a kultúrát. Nem töri össze a törvénytáblákat, csupán megfordítja őket, s megmutatja, hogy hátoldalukra az ellentétüket írták." (Hermann Hesse)
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9639303038 |
|---|---|
| Kiadó: | Cartafilus Kiadó |
| Kiadás éve: | 2000 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Regiszter Kiadó és Nyomda Kft. |
| Kötés típusa: | egészvászon kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 213 oldal |
| Fordítók: | Szaszovszky József, Dohy Gábor, Hudáky Rita, Wittmann László, Szlukovényi Katalin, Ács Edina, Bella Tamás, Mohácsi Ildikó |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 11.50 cm, Magasság: 19.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Irodalom / Irodalomtörténet / Bibliográfiák,életrajzok Írókról, Költőkről / Művelődéstörténet / Kultúrtörténet / Irodalom / Szépirodalom / Esszék, Tanulmányok, Publicisztika |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.