
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 2 400 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
A költő hetvenedik születésnapjára megjelent kötet az 1983-tól írt, kötetben is megjelent minden versét tartalmazza, és korábban megjelent köteteiből mindazt, amit máig is vállal és fontosnak tart. A kötetnyitó három vers (Átok; Csendélet; Intés) 195455-ben íródott, ebben a kötetben jelennek meg először, és a Rákosi-korszak generációkat tönkretevő, megbélyegző eseményeit idézik: „Elvitték minden gabonánkat./ Anyám sírt, apám hallgatott./ Öcsém lopott a sajátunkból/ a lónak egy marék zabot.” (Csendélet). A korai versek egyszerűsége, tömörsége Bertók László költészetének a következő évtizedekben is fő jellemvonása maradt: 1986 és 1995 között, majdnem egy évtizedig szinte csak szonetteket írt, és az 1995 óta napvilágot látott szabadvers-kötetei, illetve a 2004-es kötet, a tömörséget leginkább érvényesítő Háromkák (magyar haikuk) is ezt a stílusirányt folytatja. Az apró részletekre, a tárgyi környezet és azon keresztül az emberi lélek változásaira figyelő, fölöttük elmélkedő költészet ez; útkeresései közben a művész talán még arra is rábukkan, hogyan lesz a múló pillanatból örökkévalóság: „Az illesztések, a közök,/ a mihez mi, az oda ne,/ a pontosan, a mód fölött,/ a mindenütt a közepe.// A pillanat, a hogy bele, az összes itt, a soha több,/ a mégis a, a mit vele,/ a foghatatlan mindörök.” (Az elveszek, az összeköt)
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9631424774 |
|---|---|
| Kiadó: | Magvető |
| Kiadás éve: | 2005 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Gyomai Kner Nyomda |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés, kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 659 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 19.00 cm |
| Súly: | |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Versek, Versantológiák, Eposzok |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről