Poe összes költeményei

Edgar Allan Poe. Poe összes költeményei. Budapest, [1949]. Franklin Könyvkiadó. Franklin-Társulat nyomdája. 110 p. Félvászon kiadói borítóban. Edgar Allan Poe halálának századik évfordulóját ennek az esztendőnek az őszén ünnepli a világ, s a magyar irodalom a nagy amerikai költő összes verseinek modern fordítású kiadásával méltón veszi ki részét az ünnepségekből. A holló költője körülbelül nyolc-kilenc évtized óta népszerű Magyarországon, és leghíresebb versének méltó magyar tolmácsolásában két költőnemzedék legjobbjai vetekedtek. Edgar Allan Poe-t korábban többnyire úgy jellemezték, mint aki a "legeurópaibb" Amerika költői közül, s ezzel a jelzővel a méltatók nyilván a költő elfinomult, magasba húzódó szépségimádatát, a röghöz tapadt amerikanizmussal szemben az európai romantika irracionális szféráinak meghitt kultuszát akarták honorálni. Ma pontosabban látjuk a dolgot és tudjuk, hogy azok mögött, amelyeket ez a boldogtalan költő a színekkel zengő sáncok, bástyák és várfalak mögött, amelyeket ez a boldogtalan költő a csillagok, temetők, szellemek és a halál képzeteiből s egy álomvilág szenvedően gyöngéd zenéjéből épített-szőtt magának, egy tragikusan gyönge megfélemledett lélek keresett menedéket a viharosan kapitalizálódó Amerika brutalitásai elől. Poe úgy iszonyodott a barbár kíméletlenséggel nekirugaszkodó, gigászi tőkésedés harcaitól, mintha példátlanul érzékeny fantáziájú vagy könyörtelenül elemző és következtető elméje már a kapitalizmus klasszikus szakaszában is megérezte-meglátta volna a felszín alatt csírázó és néhány rövid évtized alatt egész pokoli félelmetességében kibontakozó társadalmi káoszt: a nyomorgók millióit, a kizsákmányolás elviselhetetlen igaztalanságát, a háborúk pusztításait... A polgári Európa csak a ritmusok és rímek álmatag virtuózát, a lehellet és árnyalatok, az álomtalan gyöngéd nyelvi lelemények csodálatos mesterét ünnepelte benne, a delejes muzsikájú melankólia, a szépséggé bűvölt fájdalom művészét, egyszóval - jellemző módon - inkább nyelvi, stiláris értékei, formái és zenei hatásai felől közeledett hozzá hódolattal - minket, sokkal inkább, komor tartalmával ragad el a költő, azzal a megrendítő, kínlódó és jeges idegenséggel, amelyet tülekedő korával szemben érez, és amely oly tragikus, reménytelen és áttörhetetlen magányba rettenti.

Mutass kevesebbet