Pokorni

Mindannyiunkat meghatároz a múlt: a saját, egyéni-családi történetünk és a tágabb, nemzeti-történelmi múltunk egyaránt. Olyannyira, hogy egy emberről már a múlthoz való viszonya, a múltról alkotott véleménye is rengeteget elárul. A rendszerváltoztatás óta idestova másfél évtized telt el. Ami történt arra még nincsen rálátásunk. Még nehéz egyértelműen megítélni: ami történt, kevés volt-e, megemészthetetlenül sok - például az ország leszakadóban lévő rétegeinek -, vagy éppenséggel ennyit lehetett tenni "forradalmi változtatások" nélkül, amelyekről sok jó tapasztalatunk korábbi történelmünk nyomán nem volt. Goethe egyik versében így ír: "A múltnál nincsen kényesebb dolog, Mint tüzes vashoz, nyúlj félve hozzá: Másképp tudomásodra hozná: Mily forró saját korod." Ez a kötet most megmutatja, hogy a közelmúlt történései is meglehetősen átforrósítják a jelent. Valamirevaló történész számára minden korban fontosak volt az objektív források, dokumentumok és feljegyzések mellett a személyes tartalmú visszaemlékezések. Sokszor többet árulnak el ezek az egyéniségen átszűrt számvetések a múlttal, mint az adatokkal telezsúfolt kimutatások, fölmérések. Nem könnyű a történelmet elválasztani a jelentől - sok esetben nem is lehet. Ezért fontos, hogy elemző módon tudjunk visszatekinteni az eltelt másfél évtizedre. Talán néhány embert meglep, hogy egy mindössze a negyvenes évei elején járó ember életinterjút ad - ám Pokorni Zoltán élete elválaszthatatlanul összefügg a rendszerváltoztatás kevéssé ismert fejezeteivel. Jelen volt az egyik legelső független szakszervezet megalakításánál, szervezett tüntetést, részt vett a rendszerváltoztatást előkészítő kerekasztal-tárgyalások munkájában. Az elmúlt másfél évtized során Pokorni Zoltánt visszafogott stílusa, szavainak súlya, finom iróniája nem csak népszerűvé tette, hanem sajátos színt jelentett a politika néha bizony durvább közegében. Miniszterként vagy frakcióvezetőként, pártelnökként vagy egyszerűen a véleményét képviselő értelmiségiként mindig ugyanazt a benyomást keltette: szavai kritikusak, de sosem bántóak. Vele sosem szaladt el a ló, bár indulatai neki is jócskán voltak. Egyszóval az utóbbi másfél évtized egyik főszereplőjeként nemcsak hogy sok mindenről be tud beszámolni, amit kevéssé ismerünk, de ráadásul hiteles személyiség, aki csak a legszélsőségesebbekben kelt előítéleteket önmaga iránt. Pokorni Zoltán visszaemlékezése nem merül ki az események rögzítésében. Bemutatja az egyes intézkedések, cselekedetek, döntések hátterét, elemzi és értelmezi a folyamatokat, méghozzá egy nagyobb, történeti kontextusba helyezve. Megállapításaival lehet vitatkozni, de az egyértelmű, hogy vezető politikustól az elmúlt másfél évtizedről ritkán kaptunk ilyen lényegre törő, mély elemzést, amely segít megérteni Pokorni Zoltán és a Fidesz politikájának rugóit, mélyebb indítékait is. Sokan felületességből, mások a divatnak engedve, többen pedig jól megfontolt számításból szeretik a politikát csúf, felesleges és erkölcsös emberhez nem méltó dologként feltüntetni. Bízzuk ezt a politikusokra, mondják, és próbálják elhitetni, hogy ez a demokrácia. Pedig a demokráciára az egyik legnagyobb veszélyt éppen az a gondolkozás jelenti, amely kivonja a polgárt a közvetlen állásfoglalások hatóköréből, a közügyek intézésétől. Pokorni Zoltán személyében olyan politikust ismertünk meg az elmúlt években, aki elkötelezett a közügyek iránt, akinek jó szándékát, csakúgy, mint felkészültségét és becsületességét még politikai ellenfelei is elismerik, és főként: aki soha nem keltette azt a benyomást az emberekben, hogy a dolgok az állampolgárok felelősségtudata és aktív részvétele nélkül is pazarul mennek. Azért bíztuk a kérdezés nehéz tudományát Hanák Gábor történészre, hogy Pokorni Zoltán személyiségének és gondolatainak bemutatása közben interjúalanyával együtt keresse a válaszokat azokra az igen fontos kérdésekre, melyek minket is foglalkoztatnak. Schmidt Mária

Mutass kevesebbet