
(2 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
Gerinc sarkai kissé kopottasak. Első pár oldalán és felső lapélén kis megsárgult folttal.
150
hűségpont
Hogy működik az alku?
Csakhamar, szinte véletlen folytán, kiderült, hogy a léleknek ilyen tisztára seprésével többet is el lehet érni, mint az újra meg újra visszatérő lelki homályok múló feltisztulását. Részlet: I. ELŐADÁS Hölgyeim és uraim! Az újdonság és szokatlanság zavaró érzéseivel kell küzdenem, mikor most az Új Világrész tudni vágyó közönsége előtt mint előadó jelenek meg* Úgy hiszem, ezt a megtiszteltetést csak annak a kapcsolatnak köszönhetem, amely nevemet a pszichoanalízishez fűzi, ezért a pszichoanalízisről szándékozom Önöknek beszélni. Megkísérlem, hogy igen rövid és tömör áttekintésben mutassam be Önöknek ezen új vizsgáló és gyógyító módszer keletkezésének és fejlődésének történetét. Ha érdem volt a pszichoanalízis létrehozása, úgy ez az érdem nem az enyém. Megalkotásának legelső munkájában nem vettem részt. Még tanuló voltam, és utolsó vizsgáimat tettem le, amikor egy másik * A Boston melletti Worcester város (Massachussetts állam) egyeteme, a Clark University 1909 szeptemberében ünnepelte alapításának huszadik évfordulóját, s ebből az alkalomból a pszichológus G. Stanley Hall, az egyetem akkori rektora Freudot is meghívta, hogy előadás-sorozatot tartson az ott összesereglett tudósok előtt. Freud kezdetben - az útjára őt elkísérő Jung javaslatára - az álmokról akart értekezni, majd abból a meggondolásból, hogy az amerikaiak esetleg „gyakorlatiatlan-nak" tekinthetik az álmok problémáját, hosszas latolgatás után úgy döntött: általánosan a pszichoanalízist fogja ismertetni. Előadásait szabad fogalmazásban, német nyelven tartotta.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789632273556 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Helikon Zsebkönyvek |
| Kiadó: | Helikon Kiadó |
| Kiadás éve: | 2019 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Central Dabasi Nyomda Zrt. |
| Borítótervezők: | Szabó Levente |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 85 oldal |
| Fordítók: | Ferenczi Sándor |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 11.00 cm, Magasság: 18.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Pszichológia |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
London 1939.haboru előtti napokban a náci rezsim elől elmenekült Freud.... monumentális beszélgetést folytat az emberiség jövőjéről,a hitről és Isten létezéséről.... Bécsben ismerkedett még meg pár zseniális koponyaval, volt közöttük magyar is és maga Einstein is elismerte zsenialitását... Érdekes és tanulságos olvasmány!