"Nincs füst, ahol nincsen tűz". Az ártatlanság vélelmének érvényesülése a magyar büntetőbíróságok gyakorlatában

Mindenki hallott már olyan esetekről, amikor a bíróságok bűnösnek vélt személyeket hagytak futni, vagy ellenkezőleg: később ártatlannak bizonyult vádlottakat ítéltek el. Az ilyen történések a világon mindenhol az igazságszolgáltatás velejárói, azonban mindez nem jelenti azt, hogy ne kellene feltárni és elemezni a háttérben meghúzódó tényezőket. A jogi szabályozás vizsgálata önmagában ehhez nem elegendő. Bírósági tárgyalásokra járó jogászok nap mint nap szembesülhetnek azzal a tapasztalattal, hogy az írott jog nem ad pontos eligazítást arra nézve, egy-egy konkrét ügyben milyen szempontok, megfontolások alapján születik meg az ítélkező fórum döntése. A nemzetközi szakirodalom több megközelítésből, alaposan feldolgozta már, hogy melyek azok a jogon kívüli faktorok, amelyek hatással vannak a bírói döntéshozatalra és amelyek ismeretében jobban megérthető annak belső mechanizmusa. Különösen fontosak az ilyen vizsgálódások az ítélkezésnek azokon a területein, melyek a legnagyobb befolyással vannak emberek sorsára, szabadságára. A büntetőügyek eldöntésének kulcskérdése, hogy miképpen értékeli a bíróság az eljárás során feltárt bizonyítékokat, és mi az a szintje a bűnösség valószínűségének, amelynek elérése már elítélést eredményez. A büntető eljárásjogi kódex ismerete ehhez kevés segítséget nyújt. Ezért van helye olyan kutatásnak, amely azt térképezi fel, hogy milyen erősségű bizonyítottságot kívánnak meg napjainkban a magyar bíróságok a bűnösség kimondásához, és milyen megfontolások, intézményi és egyéb körülmények befolyásolták a kialakult gyakorlatot. A könyv megírásának a tudományos megismerés önértékén túl az is célja, hogy reflektáltabbá tegye a büntető jogalkalmazást, és így elkerülhetők legyenek az olyan hibák, amelyek akár ártatlan emberek elítéléséhez vagy bűnösök felmentéséhez vezethetnek.

Mutass kevesebbet