Rab századok

Börtönben ​írt naplók, börtönben írt levelek: a magyar történelem „fogságának naplója”, a szabadságra vágyakozó vagy halálukra készülő hazafi mártírok emlékezete. Ki a maga vérével írta, mint Kazinczy egyik levelét, ki írástudatlanságában mát kézre bízta, hogy mondanivalóját papírra tegye, mint a török rabságban szenvedő közrangú vitézek, vagy az egyszerű jobbágy-emberek; vannak az írók közt nagy történelmi alakok, Rákóczi. Kossuth, s vannak kisemberek, akik ugyan más távlatból látják a maguk sorsát, de éppúgy tisztában vannak azzal, hogy igaz ügyért szenvedik el a keserű megpróbáltatást. Sajátos tükre ez a kötet a magyar történelemnek: roppant érzékenységgel mutatja a nemzeti mozgalom változásait, a szabadságvágy feltámadását és elalélását s mindvégig a megtörhetetlenségét – ötszáz éven át. A legtöbb írás a forradalmi mozgalmak bukása után keletkezik: ilyenkor legerősebb az elnyomás, legnagyobb a szenvedés, de erős a bizakodás is. A török elleni harcok, a Martinovics összeesküvés, 1848 és 1919 – ezek körül a legsűrűbb az anyag, legerősebb a tiltakozás. De nem halványabb a forradalomra készülődés ideién sem. A hazafiság példáit olyanok szolgáltatják, mint a reform-ifjak, vagy a Horthy-korszak ellen küzdő kommunisták. S a foglyok érzéseit, életét, környezetét a realista regény pontosságával, a líra mély izzásával adják vissza ezek az írások. Izgalmasak, meghatók, megdöbbentők. S az teszi éket igazán maradandó példává, hogy az igaz ügyért raboskodók mindvégig a szabadságban és életben bíztak; még azok is, akik haláluk előtt a búcsúlevelüket írták – ha nem is a maguk, az ország szabadságában. S ez a szenvedélyes szabadságvágy a kötet legfőbb mondanivalója.

Mutass kevesebbet