telefon ikon

szív ikonember ikon
Kosár gomb ikonKosár
Kiss Tivadar

Rádióévkönyv 1949.

Kiss Tivadar - Rádióévkönyv 1949., Budapest 1949 antikvár könyv
szürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillag

(0 vélemény)

A kötet számos kapcsolási rajzot tartalmaz. // Amikor most a Rádióévkönyv negyedik kötetét olvasóink szeretetébe ajánlom, a kötet összeállítására vonatkozólag csak azt mondhatom, hogy célkitűzésünk nem változott és az anyag összeállításánál az eddigi gyakorlatot követtem. Remélem, hogy ez az új kötet is hasznos segédeszköz lesz minden rádiós számára nehéz munkájában. Azt hiszem, minden olvasónk örömmel üdvözli újításunkat, mellyel a kötetbe felvettük a rádiók, rádióalkatrészek, rádiós műszerek és szerszámok árjegyzékét is, hiszen egy ilyen összefoglaló nagy árjegyzék hiánya a felszabadulás óta minden rádiós szakembernek komoly gondot okozott. Amidőn most köszönetet mondok a kiadónak áldozatkészségéért, amellyel az árjegyzék megjelentetését lehetővé tette, Borsody Lászlónak, aki az árjegyzék összeállításának fáradságos, nehéz munkáját végezte és a vállalatoknak, iparosoknak, kereskedőknek, akik az árjegyzék összeállításának munkájában segítséget nyújtottak, egyben olvasóink elnézését kérem azért, ha esetleg az árjegyzéknek még hiányai vannak, hisz sok problémával kellett szembenézni, mikor szakmánkban elsőnek kíséreltük meg ilyen kollektív szakmai árjegyzék összeállítását. Remélem, hogy olvasóink az árjegyzéket is jóakaratú építő bírálattal fogadják majd és erre vonatkozólag is eljuttatják majd hozzám észrevételeiket, ötleteiket, tanácsaikat, melyeket figyelembe véve a következő kötet árjegyzéke már jobb lehet, mint a jelenlegi. A gyári kapcsolások fejezetébe ismét felvettem több régi gyári gép kapcsolását is és így ismét közelebb jutottunk kitűzött célunkhoz, nevezetesen, hogy a rádiójavítónak csak nagyon ritka gyári gép esetében kelljen kapcsolási vázlat nélkül dolgozni, ha birtokában vannak a Rádióévkönyv kötetei. Azt hiszem, ha olvasóink megnézik a kötet végén az eddig közölt gyári gépek jegyzékét, amelyben csaknem 300 típus felsorolását találják, egyetértenek velem abban, hogy ehhez a célhoz nagyon közel vagyunk.

Mutass kevesebbet

könyv ikon

Bővebb leírás

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése
Kiadó:Hungária Kidás
Kiadás éve:1949
Kiadás helye:Budapest
Nyomda:Hungária Hírlapnyomda Rt.
Kötés típusa:ragasztott papír
Terjedelem:159 oldal
Nyelv:magyar
Méret:Szélesség: 15.00 cm, Magasság: 20.00 cm
Kategória: Műszaki / Villamos Technika, Tv, Rádió / Évkönyvek, Naptárak

Ajánlja ismerőseinek is!

szív ikon

Kívánságlistára teszem ezt a könyvet!

papírlap ikon

Megnézem a tartalomjegyzéket!

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése

Kiss Tivadar

szemüveg ikon, szerzőfigyelő ikon

Szerzőfigyelő

Kiss Tivadar további könyvei

balra tartó nyíl ikon, ugrás az előző könyvre
jobbra tartó nyíl ikon, ugrás a következő könyvre
Megtekintés ikon
Beer György,Kiss Tivadar,Párkány Mihályné - Fémismeret és gépgyártástechnológia 2.
Fémismeret és gépgyártástechnológia 2.

Beer György,Kiss Tivadar,Párkány Mihályné

Kiadás éve: 1964

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Beer György,Kiss Tivadar,Párkány Mihályné - Fémismeret és gépgyártástechnológia 2.
Fémismeret és gépgyártástechnológia 2.

Beer György,Kiss Tivadar,Párkány Mihályné

Kiadás éve: 1964

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Beer György,Kiss Tivadar,Párkány Mihályné - Fémismeret és gépgyártástechnológia 2.
Fémismeret és gépgyártástechnológia 2.

Beer György,Kiss Tivadar,Párkány Mihályné

Kiadás éve: 1974

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Beer György,Kiss Tivadar,Párkány Mihályné - Fémismeret és gépgyártástechnológia 3. kötet
Fémismeret és gépgyártástechnológia 3. kötet

Beer György,Kiss Tivadar,Párkány Mihályné

Kiadás éve: 1965

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Beer György,Kiss Tivadar,Párkány Mihályné - Fémismeret és gépgyártástechnológia 2.
Fémismeret és gépgyártástechnológia 2.

Beer György,Kiss Tivadar,Párkány Mihályné

Kiadás éve: 1964

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Beer György,Kiss Tivadar,Párkány Mihályné - Fémismeret és gépgyártástechnológia 2.
Fémismeret és gépgyártástechnológia 2.

Beer György,Kiss Tivadar,Párkány Mihályné

Kiadás éve: 1974

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Beer György,Kiss Tivadar,Párkány Mihályné - Fémismeret és gépgyártástechnológia 3. kötet
Fémismeret és gépgyártástechnológia 3. kötet

Beer György,Kiss Tivadar,Párkány Mihályné

Kiadás éve: 1965

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Kiss Tivadar,Dr. Beer György,Párkányi Mihályné - Fémismeret és gépgyártástechnológia 3. kötet
Fémismeret és gépgyártástechnológia 3. kötet

Kiss Tivadar,Dr. Beer György,Párkányi Mihályné

Kiadás éve: 1967

Előjegyezhető

Nem támogatott böngészőt használ.

Kérjük használjon modern böngészőt például: Microsoft Edge, Safari, Google Chrome, Firefox...
Megértésüket köszönjük,
Régikönyvek.hu
Honlapunkon cookie-kat (sütiket) használunk annak érdekében, hogy olyan felhasználói élményt növelő webes szolgáltatásokat nyújtsunk, amelyek ezek nélkül nem lennének elérhetőek az Ön számára. A rendben gombbal elfogadja a sütiket. Adatvédelmi szabályzat