Radnótitól Radnótiról

Radnóti ​Miklós legolvasottabb költőink egyike. Közismert sorait úgy lopjuk be köznapi beszédünkbe, hogy olykor már azt is elfeledjük, hogy tőle kölcsönöztük őket. Gyakran idézzük, de költői vonásaiból csak egyet-kettőt ismerünk igazán: a hazához szenvedélyesen ragaszkodó emberét és a barbárságot elítélő, szenvedést vállaló arcát. Holott költészete sokkal gazdagabb, színesebb, elevenebb. Nem csupán a pusztítás bemutatására van szava és eszköze. Sokkal inkább az élet örömeinek és az élni akarás vágyának a kifejezésére. Az induló és a világban helyét kereső költő a fiatalság lendületével akarja számba venni az élet teljességét. Ha lázad, mindezt azért teszi, mert a teljesség elérésében a rajta kívül álló hatalmas erők akadályozzák. E gazdag költői élet legszembeszökőbb jellemzője a küzdelem. Küzdelem az emberi méltóság megtartásáért. Mégis e kötet azt is szeretné igazolni, hogy az öröm, a boldogság utáni óhajtozás, a szeretet és a szerelem felhőtlen világa utáni vágyakozás szüntelenül ott munkál a költőben. Pontos és tiszta versbeszéd Radnóti Miklósé. Nem véletlenül emlegeti annyiszor Arany Jánost, nyelvünk legnagyobb mesterét, és Kazinczy Ferencet, a legszívósabban küzdő literátort. Egész élete egy szörnyű kor világában telt. De ő éppen á barbárság közepette mutatott az emberségre példát. Tisztán őrizni eszményeinket, hinni az utolsó pillanatig, az emelkedett erkölcsiségnek olyan példája ez, amely minden korban követendő.

Mutass kevesebbet