telefon ikon

szív ikonember ikon
Kosár gomb ikonKosár
Szepes Mária

Raguel hét tanítványa I-VII.

Misztikus regény

Szepes Mária - Raguel hét tanítványa I-VII., Budapest 1990 antikvár könyv
szürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillag

(0 vélemény)

Antikvár könyv

Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 12 800 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!

Szepes Mária 1948-ban kezdte, és 1977-ig érlelte A Vörös Oroszlánnál nem kevésbé fontos, ám jóval kevesebbet emlegetett regényfolyamát, a Raguel hét tanítványát. Eredetileg a Vörös Oroszlán egy gépelt változatának hátlapjára írta kézzel. E két nagy mű összetartozása nem véletlen. Raguel könyve a Vörös Oroszlán misztikus regényének egyenes folytatása, mondhatjuk, reinkarnációja. Magánkiadásban szerették volna megjelentetni, de végül ez a beavatási regény is csak a rendszerváltozás után, 1990-ben kerülhetett először a nagyközönség elé. Azóta német nyelvre is lefordították. „A Raguel hét tanítványát életem főművének és utolsó nagy opuszának tartom. Egyes részeit ma bizonyosan másképp írnám meg, mégsem változtattam rajta, mert minden mozzanata összefügg szellemi fejlődésem szakaszaival, az egyre bővülő körű tanulmányokkal, amelyeket folytattam. Tudom, hogy a Raguel nem publikálható ma ebben az országban. De szilárd meggyőződésem, hogy amikor elérkezik az ideje, mindazok olvasni fogják, akikhez a benne rejlő fontos üzenetek szólnak...” – írta Szepes Mária 1977-ben. Raguel, az időtlen, évszázadokon át újjászületett Mester magához hívja tanítványait, a zodiákus kör hét bolygójának egy-egy képviselőjét, amúgy közönséges földi halandókat, hogy együtt vészeljék át a közelgő Világalkonyt, és megalapozzák a jövendő emberiség létét. Minden szereplő életét nyomon követhetjük születésétől fogva, s részesei lehetünk lelki-szellemi fejlődésüknek egészen Mythenburg váráig s a végkifejletig. „A Raguel-saga írása közben plasztikusan életre kelt valamennyi hősöm, hősnőm alakjával annyira azonosultam, hogy velük együtt éltem át szerelmeiket, csalódásaikat, sikereiket, kudarcaikat, örömeiket, vergődésüket. Velük merültem poklok szakadékába, s emelkedtem a Kozmosz végtelenné táguló kiterjedései közé. Ma is velem vannak. Szellemi, érzelmi gazdagságot sugároznak, megosztják azokkal az olvasókkal, akik elméjüket, lelkület megnyitják előttük.” „Raguel Isten barátja, a szent angyal, aki a világon és az égitesteken beteljesíti a törvényt. Jelenünkben Raguel nem létezik, de nem kételkedhetünk benne, hogy van, mert volt, s most is a múlt vagy egy más létállapot elérhetetlen dimenziójában folytatja öröklétét. Raguelt akarma angyalának, az életet gyökerében átalakító hőnek, az örök tűz ébren tartójának látom, és ennek a termékenyítve teremtő, önemésztő inspirációnak igen sok megszállottja bukkant már elő ismert történelmünk folyamán. A tűz lényege az élet misztériuma. S a szenvedésektől súlyos karma maga a tisztítótűz. Raguel pedig sohasem lehet távol a nagy tüzektől.” A Raguel hét tanítványa a hét bolygót megtestesítő hét főszereplő életének, sorsuk alakulásának, lelkük tisztulásának s együvé tartozásuknak a története. Végigvezet bennünket fejlődési stádiumaikon, az ősi hagyományokból ismert beavatásokon, amelyeket előbb-utóbb mindannyian megjárunk szabadulásunk érdekében. Miközben megismerjük a hét karakter jellemzőit és a beavatás síkjait, fölismerjük azt is, hogy összefogásuk, erejük egyesítése jelenti majd a megoldást, egy új korszak születésének lehetőségét. Mint minden időtálló történet, a Raguel-regény is vonatkoztatható a saját életünkre. A hét főhős sorsának buktatói között önnön nehézségeinkre ismerhetünk, és a kiút aranyfonala mentén gyógyulásunkhoz, kötöttségeinktől való szabadulásunkhoz is megkapjuk a segítséget. Raguel az egyéni képzés és fejlődés mellett a tiszta szellem köré rendeződő kis közösségek erejét is hangsúlyozza – ez pedig a ma emberének egyik legfontosabb üzenete: az összefogásban rejlő hatványozott, tiszta eszme és erő, amely az új évezred tartópillérét jelentheti.

Mutass kevesebbet

könyv ikon

Bővebb leírás

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése
ISBN:9637403620
Sorozatcím:Raguel 7 Tanítványa
Kiadó:Háttér Lap- és Könyvkiadó
Kiadás éve:1990
Kiadás helye:Budapest
Nyomda:Dabasi Nyomda
Kötés típusa:ragasztott papír
Terjedelem:151+151+191+102189+171+149
Nyelv:magyar
Méret:Szélesség: 11.00 cm, Magasság: 20.00 cm
Súly:0.00 kg
Kategória: Irodalom / Szépirodalom / Szórakoztató Irodalom / Fantasy, Sci-fi / Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés / Paratudományok

Ajánlja ismerőseinek is!

szív ikon

Kívánságlistára teszem ezt a könyvet!

Szepes Mária

szemüveg ikon, szerzőfigyelő ikon

Szerzőfigyelő

1908 - 2007

Szepes Mária (1908–2007) magyar író, költő, forgatókönyvíró és színész, az ezoterikus irodalom kiemelkedő alakja. Budapesten született, már gyermekkorában Papír Magda néven színészként szerepelt. Életműve rendkívül sokszínű: a fiatalok körében népszerű Pöttyös Panni sorozattól a mély spirituális tanításokat tartalmazó A Vörös Oroszlán című beavatási regényig terjed. Munkásságát erős ezoterikus érdeklődés és filozófiai mélység jellemezte. A kommunista időkben A Vörös Oroszlán betiltása ellenére is meghatározó inspirációt nyújtott olvasóinak. Emellett tudományos-fantasztikus regényeket és számos ezoterikus kézikönyvet is írt. Szepes Mária a magyar irodalom és szellemiség ikonikus alakja, aki maradandó hatást gyakorolt a metafizikai gondolkodásra Magyarországon. (Az életrajz a Wikipédia és más nyilvános források alapján készült.)

Szepes Mária további könyvei

balra tartó nyíl ikon, ugrás az előző könyvre
jobbra tartó nyíl ikon, ugrás a következő könyvre
Megtekintés ikon
Szepes Mária - Csillagpor
Csillagpor

Szepes Mária

Kiadás éve: 1994

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Szepes Mária - Csillagpor
Csillagpor

Szepes Mária

Kiadás éve: 1994

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
25%
Szepes Mária - Táltos Marci
hűségpont ikonAkár 190 hűségpont
Táltos Marci

Szepes Mária

Kiadás éve: 1979

ANTIKVÁR

2 850 Ft-tól

Megtekintés ikon
Szepes Mária - Pöttyös Panni az óvodában
Pöttyös Panni az óvodában

Szepes Mária

Kiadás éve: 1976

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Szepes Mária - Csillagpor
Csillagpor

Szepes Mária

Kiadás éve: 1994

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
25%
Szepes Mária - Táltos Marci
hűségpont ikonAkár 190 hűségpont
Táltos Marci

Szepes Mária

Kiadás éve: 1979

ANTIKVÁR

2 850 Ft-tól

Megtekintés ikon
Szepes Mária - Pöttyös Panni az óvodában
Pöttyös Panni az óvodában

Szepes Mária

Kiadás éve: 1976

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Szepes Mária - A szerelem mágiája
hűségpont ikon 190 hűségpont
A szerelem mágiája

Szepes Mária

Kiadás éve: 1990

3 800 Ft

Nem támogatott böngészőt használ.

Kérjük használjon modern böngészőt például: Microsoft Edge, Safari, Google Chrome, Firefox...
Megértésüket köszönjük,
Régikönyvek.hu
Honlapunkon cookie-kat (sütiket) használunk annak érdekében, hogy olyan felhasználói élményt növelő webes szolgáltatásokat nyújtsunk, amelyek ezek nélkül nem lennének elérhetőek az Ön számára. A rendben gombbal elfogadja a sütiket. Adatvédelmi szabályzat