Rallye-varázs 2005

Tizenkettő nem(!) egy tucat! így módosítanám a közkeletű mondást az eddig megjelent és most, 2005. végén a Tisztelt Olvasó kezébe kerülő könyvem kapcsán. Azon egyszerű oknál fogva, hogy minden Rallye-varázs külön élete volt. És van...! A motivációkról nem is beszélve... Ámbár e témakörben azonnal eszembe jut Oscar Wilde örökérvényű mondása: - Az ember nem lehet elég óvatos ellenségei megválogatásában! Hozzá kell tennem, az igazság sohasem tiszta, sohasem fehér vagy fekete, és csak ritkán egyszerű! Különösen igaz ez akkor, amikor jó néhányan tanácstalanul forgatják a mint más a Rubik-kockát. A tanácstalanság talán abból ered, hogy még véletlenül sem hajlandók elgondolkozni azon, ami ott leírattatott... A szigorú tényeken... No, de mit tegyünk? Alighanem be kell érnünk Arno Reinfrank gondolatával, miszerint: - Aki a fát nem meri rázni, kénytelen beérni a hullott gyümölccsel! Tizenkét évvel ezelőtt azzal a céllal jelent meg az első könyv, hogy egyfajta emléket állítson az akkori versenyzőknek: fekete betűk és színes fényképek őrizzék meg a felejthetetlen pillanatokat. Azokat, amelyeket így vagy úgy, de megpróbál elfedni - hiszen ez az élet rendje - a felejtés finoman szitáló pora. A cél manapság is változatlan és szerencsére a Rallye-varázs '94 legalább annyira kelendő volt, mint manapság a Rallye-varázs 2005 is! Azaz e sport megszállottjainak igenis van igénye arra, hogyi megismerjék a honi rallye történetét, olykor pedig csemegézzenek a mai élversenyzők „múltjában'', mert hiszem: -A Guttenberg-galaxis agóniája közben sem csak pontocskák vagyunk egy civilizáció nevű programban, a'la Mátrix. A Rallye-varázs sorozat eddigi tizenkét éve voltaképp arról szól(t), hogy elmondja a tényeket. Ám fenntartja a jogát annak, amiben makacsul hisz: -A hír szent, a vélemény szabad! Erre - sajnos - ebben a sportban körülbelül annyi az esély, mint arra, hogy a csodásan ápolt és karban tartott Pénzügyőr pályán hirtelen felbukkan egy vakond és lefejeli a felső kapufát. Abból ma már senki sem élhet meg, hogy elmondja magáról azt, amit Virág elvtárs sírkövére véstek a zseniális - Bacsó Péter rendezte - A Tanú című filmben: - Egy élet a népért! Ronda egy helyzet, de igaz: a nagy gründolások ideje lejárt! Már nem lehet fáradt és pikkelyes tekintette! védeni azt, aminek törvényszerűen változnia kell! Ez már nem lehet az a világ, amikor sakkozni a bokszolókkal, bokszolni a sakkozókkal lehet! Ma már többre van szükség annál, hogy valakik elhatározzák: végére járnak a dolgoknak... És kinyomják a tubus végéből a fogkrémet! Attól, mert valaki gyermekkorában a legjobb rongylabdát készítette, még nem biztos, hogy a magyar - még oly gyenge - labdarúgó-válogatott kapujába való! Visszatérve a sorozathoz: már Platón, az ókori görög filozófus szerint is: a demokrácia alappillére a kommunikáció! A nyilvánosság... Természetesen nem reménykedhetek benne: megetetem a tigrist és a kezet fogok az oroszlánnal. Azon egyszerű oknál fogva, mert ahogyan azt Winston Churchill mondta: -Ameddig az igazság felhúzza a csizmáját, a hazugság bejárja a világot! Voltaképp nagyon hazug mikrovilág az, amikor valaki megteheti azt, hogy bókokért szavazatokat vásárol... Ott, ahol a mértékegység egy hantaméter! Ott, ahol olyan képtelen ötlet hangzik el, hogy vb-futamot rendezünk. Olyan ez, mint amikor Sándor György humoralista - fantasztikus módon - kijelentette: - Hidat tervezek a Dunára! Hosszában... Ez már nem lehet intarziás demokrácia! Olyan, amelynek apró részletein változtatnak, de a nagy egész az marad! A féllábú ólomkatona - emlékezzünk Hans Christian Andersen kis játékfigurájára - rendíthetetlen. Rendíthetetlenül menetel...

Mutass kevesebbet