(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
25
hűségpont
Hogy működik az alku?
Sarkadi Imre 1948 és 1961 között írt öt regényét tartalmazza a sorozat e legújabb kötete; annak az írónak öt regényét, aki a felszabadulás után induló prózaíró nemzedékből - korai tragikus halála ellenére - talán a legtöbbet mondott el a nemzedék legbensőbb válságaiból, erkölcsi konfliktusaiból. Miként Bot Sándor, a Viharban hőse, forró merész kamaszkor után e nemzedék rögtön a csalódások és kiábrándultság öregkorába lépett. Oszlopos Simeon, akinek felmondtak a hivatalában, és a szerelme is elhagyta, filozófiát és élettervet épít a csalódottságára, elhatározván, hogy a világ haladásának megfelelően a rossz szolgálatába áll., a rossz forradalmára lesz. A Tanyasi dúvad hősét ösztönei és sértett osztálygőgje ragadják a rossz irányába. A Bolond és szörnyeteg arról szól, hogy valaki szinte mellékesen, a kényelmes és cinikus ember nyugalmával is elkövethet gyilkosságot. A gyáva pedig arra ébreszt rá, hogy annak, aki pénzhez és luxushoz szokott, és fél a munkás, szegényes hétköznapi élettől, még egy szerelem sem tud elég erőt adni az újrakezdéshez, a rosszal való szakításhoz. A szerelem, a gyávaság, az újrakezdés, a csömör, a hirtelen fellángolás és a cinikus érdekharc motívumai úgy ölelkeznek ebben az öt különböző környezetben, társadalmi rétegben játszódó regényben, hogy szinte összeolvadnak egymással, mint egy nagy társadalmi regény különböző szálai.
Mutass kevesebbet
ISBN: | 9631509265 |
---|---|
Sorozatcím: | 30 év |
Kiadó: | Magvető - Szépirodalmi könyvkiadó |
Kiadás éve: | 1977 |
Kiadás helye: | Budapest |
Nyomda: | Alföldi Nyomda |
Kötés típusa: | kemény papírkötés, kiadói borítóban |
Terjedelem: | 398 oldal |
Nyelv: | magyar |
Méret: | Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 19.50 cm |
Súly: | 0.00 kg |
Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Ajánló írásához kérjük, jelentkezzen be!