Régimódi történet

Szabó Magda új regénye formája szerint oknyomozás: az írónő egykori levelek, naplók, újságcikkek, családi ereklyék, idős emberek elbeszélései, tulajdon gyermekkori emlékei alapján nagyszüleinek és szüleinek alakját, történetét rekonstruálja. Az Ókút mélyébe száll le, hogy eljusson a forrásig. Mégsem emlékirat a Régimódi történet, nem is egy emlékirat előjátéka: vérbeli regény. Mindenekelőtt azért az, mert Szabó Magda gazdagon, sokoldalúan jellemzett, remek, eleven hősöket teremt, teremt újjá: mindenekelőtt anyját, Jablonczay Lenkét, a minden szépre és jóra érzékeny, a művészetre és az értelmes életre egyaránt fogékony asszonyt, aki azonban mostoha sorsa következtében nem teljesíthette ki a vele született nagyszerű lehetőségeket. Aki életének nyolcvankét évéből voltaképpen csak harminchármat élt, mert csak addig kísérte a félénk reménység, talán lesz önálló útja valamerre, de már ekkor tudomásul vette, nem juthat osztályrészéül a regényekből ismert, a gyerekkortól a sírig kísérő gyönyörű szerelem, de nem lehet belőle zongoraművésznő, s nem lehet író sem. Miközben az önmagát feladó Jablonczay Lenke kulcsrazárt életének nyitját keresi Szabó Magda, családjának - s a 19. század végi magyar polgári és dzsentri társadalomnak - mindeddig kevéssé ismert rétegeit fedezi fel, s kova keménységű, hiteles alakokat, sorsokat rajzol meg: az okos, hideg, zsugori, kíméletlenségében önmagát és szeretteit pusztító Rickl Máriát, a magyar dzsentri hullását megtestesítő két Jablonczayt, a sorsa ellen újra meg újra hasztalan lázadó Gacsáry Emmát, az oly sokáig idegennek, gyűlöletesnek, megérthetetlennek látszó nagymamát. Az írónő nem csupán egymás mellé állítja alakjukat, nem arcképcsarnokot fest, hanem megmutatja kölcsönös egymásra hatásukat is: e bonyolult kapcsolatrendszer következtében válik oly feszültté, izgalmassá a lélektani és társadalmi mozzanatokat érett művészettel ötvöző, drámai és egyszersmind költői regény.

Mutass kevesebbet