Rekviem egy hajókaravánért

A második világháború harmadik esztendejében a szövetséges hatalmak vezetői megkötik az ún. lend-lesase szállításokról szóló egyezményt. E kölcsönbérleti megállapodás értelmében az Egyesült Államok és Nagy-Britannia fegyverrel, lőszerrel, élelmiszerrel segíti a Szovjetuniót. A szállítmányok tehát elindulnak. Veszélyeken és pusztuláson át, halálos rakományukkal, pokoli veszteségektől gyengítve és kimerítve... A legkatasztrofálisabb helyzetben a PQ-17 jelű karaván kerül. A német tengeralattjáró-támadásoktól megrettenve az angol admiralitás első lordja, Sir Dubley Pounk kiadja a parancsot, hogy a karavánt kísérő angol konvoj hajói az éjszaka leple alatt távolodjanak el a szállítóhajóktól, hagyják magukra őket és térjenek vissza bázisaikra. A karaván pusztulása bizonyíthatná Sztálinnak és Rooseveltnek, hogy a szállítmányok eljuttatása a Szovjetunióban ily módon lehetetlen - ez pedig egyszerűen a további szállítások leállítását jelentené. Másrészt, a kiszolgáltatott karaván talán kicsalogatja rejtekhelyéről a német haditengerészet dédelgetett büszkeségét, a Tirpitz vezércirkálót, és így, végre-valahára, alkalom nyílik a megsemmisítésére... A halálra ítélt PQ-17 tehát elhagyja a kikötőt, az óceán közepén elmaradnak mellőle a kísérő naszádok, a láthatáron feltűnnek a német rombolók, a haditengerészet repülőgépei, a mélyben pedig ott keringenek Dönitz admirális "farkasai" - a német tengeralattjárók... A lett származású, népszerű Valentyin Pikul személyes élményeit is beleszövi a történetbe, hiszen ő is a szállítóhajókat kísérő szovjet hajók egyikén teljesített szolgálatot a háború éveiben. A Rekviem egy hajókaravánért kiválóan ötvözi a dokumentarizmust és a kalandregények fordulatosságát.

Mutass kevesebbet