Remekművek és remek művek

Az Első Magyar Látványtár 1998. évi kiállítsa, a "Remekművek és remek művek" megint csak el kell, hogy gondolkoztassa a kritikusokat, teoretikusokat és művészettörténészeket - éppúgy mint a korábbiak, a "Pfz" (piros fehér zöld), az "ABSOLUT", a "Művészileg ellenőrizve", a "Speculum", a "Meglökött csendélet", a "Rosa, rosa, neurosa" és a többi. 1999-re már készül a "Natura Morta". E címek már önmagukban elgondolkoztatóak, olykor meghökkentőek, sőt irritálóak. Jelen sorok írója először meglehetős zavarba esett, amikor a Látványtár által kimódolt egyik új műfajjal, az ún. Passe-p Art-tal találkozott, melynek alapelvei szerint gondos és művészi kezek új, színpompás keretekbe és paszpartukba öltöztettek már meglévő "jelentős" és "kevésbé jelentős" műalkotásokat. Szigorú történészi vagy még inkább muzeológusi szempontból ugyanis felmerül a kérdés: szabad-e egyáltalán műalkotással kapcsolatban ilyesfajta beavatkozásokat elvégezni? Egy másik kérdőjelet önmagával az Alapítvány nevével összefüggésben állíthatunk: a "látványtár", túl azon, hogy egyértelműen a görög eredetű "pinacoteca" fordítására vezethető vissza (ahol "pinox" képet, "théké" tárat jelent), elbizonytalanodunk. Magába foglalna-e ez a gyűjtemény mindent, ami "kép", tehát nem csak festményt, grafikát és rajzot (fotót, filmet, videót stb.), hanem mindent, ami a szemünk elé kerül, akár megformálatlanul is, természeti "látvány" formájában, melyet csak recehártyánk és emlékezetünk rögzítene rövidebb-hosszabb időre? (Megint más érzeményünk, hogy az alapítvány teljes és hivatalos nevéből - Első Magyar Látványtár - kicseng valami nagyon erősen reformkori hangzat. Az elméleti nyelvi-nyelvfilozófiai, nyelvészeti, etimológiai, vagy akár dilettáns nyelvészkedő-megközelítés csábítóan hordozza a teljesség ígéretét. Egy-egy szó (fogalom) eredetének megtalálása egy egész történeti folyamat rekonstrukcióját jelentheti, ugyanis az egész emberi gondolkodás, szellem- és kultúrtörténet nyilvánvalóan megnevezések máig tartó láncolatait alkotja. A fogalomkör terjedelmének körüljárásával, a szinonímák feltérképezésével, idegen nyelvre fordításukkal, a szavak tezauruszokba, szótárakba, enciklopédiákban rendezésével, újra- meg újradefiniálásával és klasszifikálásával elérni vélhetjük az "egész" képzetét. Ha végül egy ilyen gondolati kísérlethez hozzáillesztjük a Heidegger-féle "hermeneutikus kör" befutását, elmélyítjük ezáltal az interpretációt, majd kontrollálhatjuk azt Wittgenstein legitimációs vizsgálatával, csakugyan azt hihetjük, hogy "mindent" tudunk. Egy alkalommal néhány óra alatt sikerült bejárnom a "kép" fogalmának egy meglehetősen tág jelentéstartományát - megnézve a szó eredetét, kitérve különböző nyelvi fordítási lehetőségekre, ez utóbbiak etimológiai hátterére stb. - és a kör végeztével visszatérve magához a "kép"-hez, úgy éreztem magam, mint egy zen mester: "mindent tudok és semmit sem tudok".

Mutass kevesebbet