
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 2 241 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Cs. P. ma otthon marad. Nem vonzza a társaság. Rendet rak. Mérlegel, a polcok mögé pillant, számot vet, (el)számol. Elszámolja magát. Szavakkal tisztáz. Vagy maszatol. Kidob ezt-azt. Megtöri a csendet. Elhallgat. Folytatja. Néha fecseg. Néha hazudik. Kényszeresen, újra és újra bemutatkozik, mielőtt megint nekirugaszkodna a rendrakásnak - mintha nem ismernék már így is éppen elég jól a képzelt lakó- vagy cellatársak. A démonai. A nők, akik elbántak vele. Meg akikkel ő bánt el valamiképpen. Különleges tematikájú könyvgyűjteménye. És persze a halottai. Közülük is a legfontosabb, akinek alakja átjárja a többiekét. Összecsúsznak a portrék. Budai hétfők, átkos keddek, szokásos szerdák, súlytalanra vetkőztető csütörtökök, állami gondozott péntekek, leltározásra kárhoztatott szombatok és kipeckelt szemű vasárnapok adják a keretet a triphez, ami rendszerint akkor is társasutazás, ha a hős látszólag egyedül vág neki asoron következő 14 soros hétnek - hiszen odabenn mindig van kihez beszélni. És az is majdnem mindegy, hogy az úticél egy vidéki város temetője, egy régi nő Vas utcai egyszoba-konyhája (közös vécé a gangon), a jemeni díler lakása, a rákkórház, a templomkert, egy márványasztalos kispresszó, egy vadászház, egy velneszhotel valahol keleten, vagy éppen egy szeretetotthon sötét lépcsőfordulója - Cs. P. igazából mindig ugyanoda igyekszik: a saját rendje felé. Közben meg ez a rend teremti meg őt. Nem mindig a sorok végén lesz vége egy mondatnak, az élet már csak ilyen. Ez a rendje. Csider István Zoltán költészete ezt a tapasztalatot viszi színre, még ha ez sokszor a fekete egy-egy árnyalata is. A veszteségek felől, a gyászból tekint az élet lehetőségeire. Iróniával keretez. A Rendrakás páratlanul érzékeny, rendkívüli és renden belüli debütálás. Komor ünnep világló kontrasztok játékával.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789631432954 |
|---|---|
| Kiadó: | Magvető Kiadó |
| Kiadás éve: | 2015 |
| Terjedelem: | 80 oldal |
| Méret: | Szélesség: 12.50 cm, Magasság: 19.70 cm |
| Súly: | |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Versek, Versantológiák, Eposzok / Irodalom / Szépirodalom / Dráma, Drámaantológia |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről