Rendszeres magyar verstan

Hatvanöt esztendeje, hogy Négyesy László magyar verstana napvilágot látott. Ahhoz, s kivált átdolgozott, 1898-i kiadásához fogható, a magyar verselés minden ágára kiterjeszkedő, szabatos és egészében máig helytálló rendszerezés nem is jelent meg azóta. Tankönyvekben találkoztunk némi vázlatos átnézetekkel, évek óta már azokban sem. Ismerünk jól használható, de alig észrevett, s kimerítőn csak a nemzeti formákat tárgyaló összefoglalást. Oly rendszerezést azonban, mely a Négyesyé óta felhalmozódott részlettanulmányok és viták tanulságait levonva, korunk igényeit legalább megközelítőleg oly mértékben elégíthetné ki, mint Négyesy kitűnő könyve a maga koráét, s oly mértékben válhatna szilárd, vagy vitatásra méltó alapjává verstudományi érdeklődésünknek, mint Négyesyé volt csaknem hét évtizeden át: hiába keresünk. Megkísérlem tehát saját eddigi tanulmányaimban kifejtett és megvitatott, s bírálatok figyelembevételével is tisztázott nézeteim alapján a magyar verstanra vonatkozó tudnivalókat oly szerves egészbe foglalni össze, mely jobb híjján, pótolni tudja egyelőre az említett hiányt, kezdőket a magyar versritmus ismeretébe beavat, szakembereket pedig meggondolásra késztet. Előzetes tájékoztatásul könyvemről a következőket szükséges közölnöm. »Rendszeres« e verstan annyiban, hogy a nemzeti és jövevény versidomokra vonatkozó tudnivalókat mindvégig a magyar ritmusérzék szempontjából, s elvi összefüggéseik nyilvántartásával rendezi el, egyszerűbbtől haladva a bonyolultabb felé. »Verstan«, de nem tankönyv: nem puszta elkönyvelése törvények- és tételeknek, hanem sok esetben értekező modorú megbeszélés. Verstörténetnek nem nevezheti magát, de történeti szempontú verstannak igen: ritmusnemek, sorfajok, sorkapcsolatok, ritmuselméletek történetét, ha vázlatosan is, megismerteti a maguk helyén, s verstani példákat is időrendi sorozatokban közöl. E történeti érdeklődése tette szükségessé egy, a verstanokban szokatlan arányú rímtörténeti fejezet közbeiktatását, s az Arany utáni verselő gyakorlat figyelembevételét szinte máig terjedőleg, de csak már lezárt költői pályákra terjeszkedve ki. Verstanok általában csak az eszmélyi típusok megismertetését tartják feladatuknak. De a verselő gyakorlat lépten-nyomon eltér azoktól: él bizonyos »megengedett» szabadságokkal (»licentiák«-kal), vagy önkényesen áttöri a hagyományos formák megúnt korlátait. E rendhagyó jelenségek sok esetben ritmusbizonytalanságot támasztanak, de formai megújhodást készíthetnek elő. Történeti érdeklődésű verstan nem húnyhat szemet előttük, s ismeretük hijján nem egyszer a vers olvasója is hamisan értelmezné, vagy meg sem tudná határozni annak szerkezeti rendjét. Velök foglalkoznak utolsó fejezeteim. Jónak láttam a versbeli beszéd bizonyos hagyományossá vált magyar sablonainak a megismertetését is, »versmondattan« címen. Mellőztem azonban a versmondásszavalás kérdésének megbeszélését. Az az iránt érdeklődő A Magyar Vers című könyvemben talál tájékoztatást.

Mutass kevesebbet