
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 8 082 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
A helsinki emberi jogi elvek elfogadása érzékeny pontjukon érintette a kommunista diktatúrákat, amelyek sem jóléti ígéreteiket, sem az igazságosabb társadalom megvalósítására tett ígéretüket nem tudták beváltani, holott ezekre hivatkozva kárhoztatták jogfosztottságra alattvalóikat. Az 1987 és 1990 között végbement kelet- és közép-európai rendszerváltások egyik legfeltűnőbb jellegzetessége ugyanis éppen az volt, hogy a hatalom gyakorlói egy idő után kifogytak a szavakból. Már önmaguk számára sem tudtak értelmes magyarázatot adni arra, miért is kellene érintetlenül hagyni hatalmi privilégiumaikat. Ahogy fogytak a szavak, úgy csökkent az elszántságuk is arra, hogy erőszakkal állják útját a demokratikus folyamatoknak, mint ahogy tették ezt 1953- ban Berlinben, 1956-ban Budapesten, 1968-ban Prágában vagy 1981-ben Varsóban. Nem kevésbé fontos rámutatni arra, hogy az emberi jogi doktrína térhódítása nemcsak a hatalomra, hanem a hatalom ellenzékére is hatással volt. Részben kiszorította, részben új keretbe ágyazta a hagyományos antikommunista érvkészletet. Az emberi jogi alapon álló kelet- és közép-európai ellenzék nemzeti függetlenséget követelt ugyan, de nem volt (szükségképpen) nacionalista. Kiállt a kisebbségek jogaiért, de ugyanakkor hárítani tudta az irredentizmus és a nemzeti sovinizmus vádját, mert a kisebbségi jogok követelését a demokratikus jogok és intézmények követelésével kapcsolta össze. Kiállt a vallás szabadsága mellett, de nem volt klerikális:ragaszkodott az állam és az egyház szétválasztásához. Szembefordult a hatalomgyakorlók privilégiumaival, de mentes volt a faji/etnikai,vallási vagy társadalmi elitizmustól, arisztokratizmustól. Világossá tette, hogy nem pusztán a hatalomváltás, a hatalmat gyakorló elit lecserélése a célja, hanem a politikai közösség újraalapítása. Mindezzel olyan keretet kínált, amellyel a nyugati demokráciák közvéleménye is kételyek nélkül azonosulni tudott.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789632763002 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Nemzet és emlékezet |
| Kiadó: | Osiris Kiadó |
| Kiadás éve: | 2018 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Pauker Holding Kft. |
| Borítótervezők: | Környei Anikó |
| Kötés típusa: | fűzött kemény papír kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 724 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 20.50 cm, Magasság: 29.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Történelem / Politika / Történelem / Újkor-legújabb Kor / Magyar / 1945-napjainkig |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről