Reneszánsz a fáraók Egyiptomában

Előszó: A történelmi és a mítoszokban élő múlt tisztelete, a hagyomány tiszteletre méltó szellemi vívmányainak megőrzése és tudatos, ám szelektív felhasználása mindvégig jellemezte a fáraókori egyiptomi kultúrát. Ez a fajta archaizáló attitűd áthatja az egyiptomi állam teljes 3000 éves történetét. Az ókori egyiptomi kultúra minden elemében megtalálhatjuk azt a néha ösztönös, néha azonban nagyon is tudatos vágyat, hogy a múltból vett minták által inspirációt és persze önigazolást nyerjenek. Nem csupán „egyszerű" hagyományőrzésről vagy a múlt kétségtelen tiszteletéről van azonban szó. A múltba tekintés és a múltból való merítés egyfajta rituálét, mágikus erejű aktust is jelentett számukra, amelynek révén a kései utódok spirituális szinten is azonosulhattak a példaképül választott nagy történelmi időkkel és személyiségekkel. Az archaizmus tehát jellegzetes, gyakran tetten érhető megnyilvánulása volt nemcsak a művészeti alkotásoknak, hanem a szellemi élet számtalan más aspektusának is. Ahogy azonban a kiállítás megtekintésekor nyilvánvalóvá válik és a katalógusához írott tanulmányokból is kitűnik, az „archaizmus" kifejezés a mindenkori egyiptomi szellemi élet esetében viszonylag tágabb értelemben használandó: jelentése a múltba tekintés folyamatát, az inspiráló klasszikus mintákhoz való visszanyúlást éppúgy magába foglalja, mint a folyamat eredményét, a tapasztaltak tudatos újrafelhasználását és továbbfejlesztését. A hagyományok és múltból vett minták soha nem egyszerű imitációk, hanem óhatatlanul újraértelmezések is egyben. Az az attitűd tehát, amely évezredeken át segített megőrizni az ország kulturális identitását, jól tükrözi az ókori egyiptomi kultúrának a saját múltjához való hozzáállását éppúgy, mint korról korra finoman változó önmeghatározását. A kiállítás címe a Kr. e. I. évezred közepének egy rövid, ám annál izgalmasabb időszakára (Kr. e. 7-6. század, 25-26. dinasztia) utal, amikor a fáraókori Egyiptomra az Újbirodalom végét követő, nagyjából 400 éves, politikai és gazdasági nehézségekkel teli periódus után egy újabb - utolsó - virágkor, szellemi újjászületés köszöntött. A szóban forgó időszak első felének idegen származású, Núbiából érkező kusita fáraói alatt, akik számára nyilvánvaló legitimációt biztosított a múlttal való azonosulás a fáraók trónján, egyre erőteljesebb archaizáló tendenciák figyelhetők meg a kultúra több területén, többek között például a kor művészeti alkotásaiban, az írásbeliségben vagy a halotti kultuszban is. A régi időkből merített, „klasszikus" egyiptomi kulturális hagyományoknak ez az újjászületése, megújulása olyan erőteljesen tetten érhető, a múlttal való kontinuitás szüntelen vágya pedig olyan szellemi csúcsteljesítményeket eredményezett a szóban forgó időszakban, hogy időnként „kusita reneszánsznak" is nevezik, utalva az európai kultúrtörténet majdani nagy korszakára. A folyamat az azt megelőző periódusban gyökerezik, majd a 25. dinasztia alatt teljesedik ki, hogy a 26. dinasztia alatt, amikor ismét egy, a Deltából származó dinasztia kerül az ország élére, elérje klasszikus tökéletességét. Ugyanez az időszak az, amikor a görög utazók elkezdik „felfedezni" Egyiptomot, amelynek ősi kultúrája a 26. dinasztia és a görögök közreműködésével így válhatott az európai kultúra szellemi örökségévé is. A kiállítás az egyiptomi fáraókornak ezt az utolsó virágkorát állítja a középpontba, miközben izgalmas áttekintést nyújt egy, a tradícióit 3000 éven át töretlenül megőrző kultúráról.

Mutass kevesebbet