Republikanizmus, nacionalizmus, nemzeti kisebbségek

A nemzeti kisebbségek problémája iránti érdeklődés a nyugati, döntően angol nyelvű politikaelméleti irodalomban valamikor a múlt század hetvenes éveiben élénkült meg. A teoretikus érdeklődésnek ez a fokozódása egybeesett a Nyugat-Európában ekkoriban bekövetkező "etnikai reneszánsszal": eladdig asszimilálódottnak hitt kulturális vagy nemzeti közösségek, mint például a bretonok, fölfedezték eleik kultúráját, és tudatos erőfeszítést tettek nyelvük és hagyományaik újraélesztésére. Másfelől ugyanerre az időszakra tehető Nagy-Britanniában is a nemzeti ellentétek végletes kiéleződése, a brit birodalmi gondolat s nemzeteszmény hanyatlása. A politikai gondolkodásnak a probléma iránti érzékenységét ugyanakkor a Nyugat-Európába történő betelepedési folyamat is fokozta. Ennek nyomán megjelentek a nagy nyugat- és közép-európai államokban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Németországban olyan etnikai közösségek (észak-afrikai arabok, indiaiak, törökök), melyeknek kultúrája szerkezetében is eltért a domináns európai kultúrától, s amelyeknek hagyományai rendszerirn egy illiberális szokásrendszert testesítettek meg. Ezek a csoportok másfelől igen hevesen követelték szokásaik és hagyományaik jogi elismerését. Ez az elméletben jogfilozófiai vitákat eredményezett, illetve felvetette a multikulturalitás problémáját: ti. azt a kérdést, hogy illiberális közösségi hagyományok élvezhetnek-e jogi elismerést a liberális államokban. Noha ezt a jogi megerősítést az említett közösségek a jogalkotásban és a joggyakorlatban ritkán kapták meg, követeléseik ráirányították a figyelmet az egyes európai országokban élő "őshonos" kisebbségek rendezetlen helyzetére is. Minthogy ezeknek a közösségeknek a nyelvhasználatra, anyanyelvű oktatásra, politikai képviseletre, autonómiára stb. vonatkozó igényei nem vetettek fel hasonló, a kulturális másságból fakadó problémákat, követeléseiknek az egyes államok rendszerint helyt is adtak.

Mutass kevesebbet