Rippl-Rónai emlékkönyv

Bevezetés: Rippl-Rónai József (1861-1927) emberi és művészi példájával egy olyan magatartásmódot ismerhetünk meg, amelyben a maga teremtette békéjéből kibillenthetetlen vidéki modorú festő képes volt a XIX. századvég legkorszerűbb festői eszközeivel életstílusának, életformájának kifejezését nyújtani. Az ő korszakos jelentőségű művészetével teremtődött meg a híd az akadémista tradícióktól elnehezült magyar képzőművészet és a századvégi Franciaországban zajlott "nagy pillanatok" között. Az otthonát - még ha idegenbe szakadt is - mindig kényes gonddal választotta és alakította ki annak érdekében, hogy abszolút magánemberként élhesse meg a századforduló művészeti és politikai változásokban bővelkedő nagy eseményeit. Kevés hozzá hasonló művészt sorolhatnánk, aki oly egybeeső viszonyt tudott létesíteni az egyéni ízléssel és hajlandósággal, szabad, előítélet-mentes akarattal megélt, örömöket kultiváló létezése és a festői tevékenység között. A nagy előrelépésének idején, mint Munkácsy Mihály kedvenc segédjétől azt várhatnánk, hogy mesteréhez hasonló előítélettel tartózkodjék Párizs művészi újításaitól. Ehelyett magától értetődő természetességgel válik az új stílus első kiművelőinek egyikévé: 1894-től a Nabis csoport tagja, bejáratos a Revue Blanche folyóirathoz és az Art Nouveau-ban rendez nagy kiállítást. Sokarcú művészete nyugtalan, változtatásokra mindig készenlétben álló alkotói szellemet mutat. Vonzó alakjának felidézése nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy ne az alkotói periódusok "borúról derűre válása" legyen a fő benyomásunk róla. A féltett emberi magánszféra az a kincs, amely Rippl-Rónai sajátja. E fő tartalomnak ő semmiféle teóriában nem adott hangot, amely pedig a modern festők kiáltványaiban szinte már megszokott járulék. A Nabis-kal sem elvi alapokon álló kapcsolatot tartott fenn. Azzal a képességgel volt megáldva, hogy mindenkor és minden helyzetben "érezte" az igazat, amit cselekedni lehet és kell.

Mutass kevesebbet