Román költők antológiája

A "zöld leveles" román népköltészet sok évszázados elevensége, burjánzó terebélyesedése Moldáviától a békési, bihari sarkakig - önmagában is tiszteletet, megbecsülést érdemel. Népeink szomszédsága, a múlt viharos történései, jelenünk derűi és borúi hol rég vágyott óhajként, hol pedig kényszerű sorsparancsként jelzik: oda kell figyelnünk egymásra, jobban kell ismernünk egymást. Bartók Béla a legösztönösebb és legtermészetesebb mozdulatokkal merített az ősi román népdalforrásokból, amikor a Cantata Profanát alkotta. Ady Endrének Octavian Gogával zajlott párbeszédének minden sorában ott morajlik a nagy történeti felismerés: "Dunának, Oltnak egy a hangja." A román műköltészet legkiválóbb képviselői - különösen a XIX. és a XX. században - mindig a nagy európai költőkórus tagjaiként, annak külön szólamaként vagy szólistáiként hallatták hangjukat. Nélkülük - Dosofteitől Marin Sorescuig - az európai költészettörténet nem csupán hiányosabb, hanem jellegtelenebb is volna. Ám túl az irodalomtörténeti megfontolásokon, jelen antológiánk a magyar versbarátok élő és értő, minden korban a korszerűséget mércéül állító érdeklődésére épít. Ezt a korszerűséget és emberséget, hazaszeretet és haladást eggyé ölelő gondolkodást érezték meg román költőtársaikban magyar kortársaik, azért is fordították őket szívesen legnagyobbjaink, mint például József Attila, Szabó Lőrinc vagy Illyés Gyula. Az erdélyi hídszerep vállalásával, a két nép közötti természetes szellemi anyagcsere igényével vált olyan nagy alkotóink életművének szerves részévé a románból való műfordítás, mint Áprily Lajos, Jékely Zoltán, Kányádi Sándor vagy Szilágyi Domokos. Reméljük, hogy kötetünk csak az egyik, szerény mérföldkő népeik egymás megismerésének kölcsönös útján.

Mutass kevesebbet