A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szervezett romológiai képzés - mikorra a könyv megjelenik, remélhetőleg akkreditált egyetemi szakképzés - a maga nemében első az országban. Bizonnyal első abban az értelemben, hogy egyetemi alapképzési szakként a roma/cigány népességről, kultúrájáról, néprajzáról, hagyományairól, történetéről, társadalmi helyzetéről, kilátásairól kurzusokat tart, az ismeretanyagból a hallgatók vizsgáznak, s meghatározott feltételek teljesítése után diplomájukhoz csatolt betétlapon ismeri el az egyetem, hogy romológia specializációt végeztek, nemsokára pedig egyetemi diplomát is kaphatnak e szakon.
A romológia nem diszciplináris, nem egy tudományág köré szervezett szak: inkább olyan, amelynek kereteit a tartalom szabja meg. Tantárgycsoportjai, kurzusai több tudományterületet reprezentálnak, másképpen fogalmazva a cigány nép világa újabb és újabb tudományos megközelítéseken keresztül bontakozik ki a hallgatók előtt. Mindez együtt sem jelenítheti meg teljességgel a népcsoport egészének összetett valóságát, legfeljebb törekedhetünk arra, hogy minél több szempontból ismerjék meg a hallgatók ezt a valóságot.
Tanulmánykötetünk összeállítása során két célt tartottunk szem előtt. Olyan gyűjteményt akartunk összeállítani, amelyet tanulmányaikhoz felhasználhatnak egyetemünk hallgatói, de más főiskolák, egyetemek e tárgy iránt érdeklődő vagy éppen ez irányú tanulmányokat végző diákjai, a közoktatásban dolgozó pedagógusok munkájuk vagy továbbképzésük során, illetve minden más potenciális olvasó, aki érdeklődik a cigányság problémavilága iránt. Olyan gyűjtemény összeállítására törekedtünk, amely a már működő romológia specializáció főbb tantárgycsoportjait, kurzusait jeleníti meg az adott kurzust tartó tanár jellegzetes tanulmányának segítségével.
Mutass kevesebbet
Vélemények a könyvről