telefon ikon

szív ikonember ikon
Kosár gomb ikonKosár
Imre Flóra

Rondó (dedikált)

Versek

Imre Flóra - Rondó (dedikált), Békéscsaba 1992 antikvár könyv
szürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillag

(0 vélemény)

Antikvár könyv

Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 2 700 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!

Imre Flóra 1961-ben született Budapesten. Az ELTE magyar-latin-ógörög szakán végzett, jelenleg a budapesti Eötvös József Gimnázium tanára. Első kötete a Magvető Kiadónál jelent meg 1986-ban, Az Akropoliszra néző terasz, második könyve az Interart Stúdió gondozásában látott napvilágot 1992-ben, Merőleges idő címmel. 1990-ben Füst Milán-díjat kapott. Ebben a kötetében a rondó műfaji szerkezetét használja modellként. Egy-egy téma (Isten, halál, szerelem...) eleinte, mint epizód tűnik fel, hogy aztán közbeékelésekkel kibővítve, szintézisszerűen jelenjen meg a versen és a ciklusokon belül is. Ezen túl az egész könyv felépítése a francia rondóra emlékeztet, a vezérfonal a refrén, ami mindig akkor tér vissza, amikor már felejteni kezdjük, hogy figyelmeztessen a mindenütt jelen lévő ellenpontokra. Gazdag formakultúrája, érzékenysége és a hagyományok iránti tisztelete olyan modernséggel párosul, amely egyedülálló a magyar kortárs költészetben. Minden versformában otthon van, a higgadtan hömpölygő prózavers sem idegen tőle. Kiérlelt, hibátlan versmondatai, gondolatilag is izgalmas beszédmódja újra kedvet adhat a versolvasásról már-már megfeledkezett közönségnek.

Mutass kevesebbet

könyv ikon

Bővebb leírás

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése
ISBN:9637900349
Kiadó:Tevan Kiadó
Kiadás éve:1992
Kiadás helye:Békéscsaba
Nyomda:Dürer Nyomda Kft.
Borítótervezők:Lonovics László
Kötés típusa:ragasztott papír
Terjedelem:163
Nyelv:magyar
Méret:Szélesség: 12.00 cm, Magasság: 19.00 cm
Súly:0.00 kg
Kategória: Irodalom / Szépirodalom / Versek, Versantológiák, Eposzok / Dedikált, Aláírt Könyvek

Ajánlja ismerőseinek is!

szív ikon

Kívánságlistára teszem ezt a könyvet!

papírlap ikon

Megnézem a tartalomjegyzéket!

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése

Imre Flóra

szemüveg ikon, szerzőfigyelő ikon

Szerzőfigyelő

1961

Imre Flóra (Budapest, 1961. június 1. –) magyar pedagógus, költő, műfordító, tankönyvíró.

Imre Flóra további könyvei

balra tartó nyíl ikon, ugrás az előző könyvre
jobbra tartó nyíl ikon, ugrás a következő könyvre
Megtekintés ikon
Imre Flóra - Verstan és szöveggyűjtemény a verstan tanulmányozásához
Verstan és szöveggyűjtemény a verstan tanulmányozásához

Imre Flóra

Kiadás éve: 1994

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Imre Flóra - Verstan és szöveggyűjtemény a verstan tanulmányozásához
Verstan és szöveggyűjtemény a verstan tanulmányozásához

Imre Flóra

Kiadás éve: 1994

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
5%
Imre Flóra - Egynyári lények
hűségpont ikon 166 hűségpont
Egynyári lények

Imre Flóra

Kiadás éve: 2025

ÚJ KÖNYV

3 325 Ft

Megtekintés ikon
Imre Flóra - Az Akropoliszra néző terasz
Az Akropoliszra néző terasz

Imre Flóra

Kiadás éve: 1986

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Imre Flóra - Verstan és szöveggyűjtemény a verstan tanulmányozásához
Verstan és szöveggyűjtemény a verstan tanulmányozásához

Imre Flóra

Kiadás éve: 1994

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
5%
Imre Flóra - Egynyári lények
hűségpont ikon 166 hűségpont
Egynyári lények

Imre Flóra

Kiadás éve: 2025

ÚJ KÖNYV

3 325 Ft

Megtekintés ikon
Imre Flóra - Az Akropoliszra néző terasz
Az Akropoliszra néző terasz

Imre Flóra

Kiadás éve: 1986

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Imre Flóra - Merőleges idő
Merőleges idő

Imre Flóra

Kiadás éve: 1992

Előjegyezhető

Nem támogatott böngészőt használ.

Kérjük használjon modern böngészőt például: Microsoft Edge, Safari, Google Chrome, Firefox...
Megértésüket köszönjük,
Régikönyvek.hu