Timár Szaniszló (szerk.)
Röptében a nagyvilág körül. A világ kiváló városainak, tájainak és műalkotásainak fénykép-gyűjteménye. Magyarázó szöveggel szerkesztette Timár Szaniszló.
Chicago, [1895]. The Werner Company. 258 p. Harántfolio. Egyetlen magyar kiadás.
Az oldalszámozás nélkül készült kötet 254 nagyméretű felvételt tartalmaz a világ épített és természeti örökségéről. A felvételek többsége a díszmű elsődleges közönségének, az amerikai világutazóknak az igényeit elégíti ki, a legfotózottabb város az amerikai utazóközönség elsődleges európai úti céljának mondható Párizs; némileg kisebb arányban szerepelnek egyéb, igen rendezett, impozáns geometriával fényképezett birodalmi fővárosok: London, Berlin, Bécs, illetve Róma. Ázsia legfotózottabb vidéke kulturális okok miatt Palesztina, a szerkesztők figyelmét tartósabban még India és Japán ragadta meg, Afrikából természetesen Egyiptom, azon belül is a piramisok (ez utóbbi fotón a piramis megmászásának jellegzetes turistapózai is tanulmányozhatóak). Amerikából a keleti part városai mellett a nemzeti parkokról készült felvételek kerültek a kötetbe, valamint néprajzi érdekessége miatt San Francisco kínai negyede. A kötet angol, francia, német kiadásaival szemben újabb kiadású magyar kiadásváltozatunkba kilenc magyarországi fotó is bekerült: a Lánchíd; az erdélyi Herkulesfürdő és Brassó látképe, Tátrafüred és Visegrád látképe, valamint a főváros reprezentatív helyszínei: az Erzsébet körúti New York palota (1894-ben készült el), a nemzeti sírkertből Batthyány mauzóleuma, Deák és Kossuth sírja (1894), az Andrássy út torkolata, illetve a fővárosi épített természeti környezet képviselőjeként a Margitsziget egy kerttel övezett palotája. Korabeli híradások szerint Jókai Mór maga is méltatta a kötetet, a szerkesztőnek a kötet újabb kiadásaiba az erdélyi Detonáta bazalthegy felvételét javasolta. (Pécsi Figyelő, 1895. augusztus 31.) Példányunk néhány levelének fűzése meglazult, néhány levélen apró szakadás.
Aranyozott, festett, enyhén sérült gerincű kiadói vászonkötésben (Gustav Fritzsche Kgl. Hofbuchbinderei, Leipzig). Jó példány.
Mutass kevesebbet
Vélemények a könyvről