
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 7 200 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
A Magyar Szemle Társaság 1934-ben határozta el, hogy angol és francia nyelven megjelentet egy összefoglaló magyar történetet. Mint Bethlen István, a Társaság elnöke kifejtette: " a nyugati nemzetek nyelvén hiányzik a magyar nemzeti történelemnek kimerítő, tudományos, modern feldolgozása - olyan nagy történeti kézikönyv, mely nemzetközi politikai küzdelmeinknek elméleti alapvetése lehetne." A két kötetesre tervezett mű első kötetének Mátyás király uralkodásáig terjedő részét Hóman Bálint és Szekfű Gyula Magyar Történetének Hóman által írt részeit átdolgozva a kultuszminiszter egykori tanítványa, Deér József írta meg, folytatását pedig a Bocskai szabadságharcig Szekfű Gyula - ha egyáltalán megírta. Ez a kézirat ugyanis elveszett vagy lappang. Majd hat évtizednyi lappangás után előkerült viszont a második kötet kézirata, Szekfű Gyula 1937-1940 között írt munkája, mely 1606-tól a megírás pillanatáig, a második világháború kitöréséig foglalja össze Magyarország történetét. Bár a szerző természetesen támaszkodik a Magyar történet korábban általa írt fejezeteire, az első világháború és az azt követő részek teljesen újak, s Szekfű az előző fejezetekben is gyakran módosítja korábbi álláspontját. Csaknem hat évtizeddel a kézirat megszületése után tehát egy vadonatúj Szekfű-művet tart kezében az olvasó.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9633891280 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Millenniumi magyar történelem |
| Kiadó: | Osiris Kiadó |
| Kiadás éve: | 2002 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Dürer Nyomda |
| Kötés típusa: | fűzött kemény papír |
| Terjedelem: | 561 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.50 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Történelem / Magyar Történelem |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről