Kosár gomb ikonKosár
Magyary Ágnes

Rövidzárlat az alvilágban

Magyary Ágnes - Rövidzárlat az alvilágban, Budapest 2016 antikvár könyv
szürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillag

(0 vélemény)

Antikvár könyv

Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 2 000 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!

"Nincs nagyobb illetlenség, mint életről, halálról vagy az időről fecsegni egy regényben. Főleg úgy hogy egyik sem valóságos, hanem csupa kitaláció, amely annyira bevált, hogy azóta mindenki ebből él illetve ír; bár ha alapul vesszük, hogy nem valóságos dolgokról van szó, hatalmas szélhámossággal állunk szemben, körülbelül akkorra átveréssel, mint a szülői érzések. Korunk kitalálta azt a baromságot, hogy a szülőknek szeretni kell a gyerekeiket, és ezzel kényszerpályára állított egy csomó embert, akik egész egyszerűen képtelenek erre az érzésre, de mégis úgy kelltenniük, mintha teljesen odalennének az utódaikért, mindent megtennének értük, miközben legszívesebben feldarabolnák egy baltával, csak hogy erről nem illik beszélni. Ily módon teljes képmutatásra kényszerítjük az egész társadalmat, és ehhez képest az idő, az élet és a halál problematikája okkal ildomosabb regénytémákká válnak, mint az apaság, az anyaság, mivel sokkal kevesebbet kell hazudni velük kapcsolatban. MagyaryÁgnes 1975-ben született Kolozsváron. 1989 óta Budapesten él. Első kötete, a Periton 2004-ben jelent meg. Ugyanebben az évben odaítélték neki a Méhes György-debütdíjat. Második kötete Az Ördög operába készül és más történetek címmel 2013-ban jelent meg. 2014-ben Fehér Klára Irodalmi Díjat kapott."

Mutass kevesebbet

könyv ikon

Bővebb leírás

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése
ISBN:9786155465789
Kiadó:Magyar Napló Kiadó Kft.
Kiadás éve:2016
Kiadás helye:Budapest
Borítótervezők:Kovács Imre
Kötés típusa:ragasztott papír
Terjedelem:232 oldal
Nyelv:magyar
Méret:Szélesség: 12.50 cm, Magasság: 18.50 cm
Súly:0.00 kg
Kategória: Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés

Ajánlja ismerőseinek is!

szív ikon

Kívánságlistára teszem ezt a könyvet!

Magyary Ágnes

szemüveg ikon, szerzőfigyelő ikon

Szerzőfigyelő

Magyary Ágnes további könyvei

balra tartó nyíl ikon, ugrás az előző könyvre
jobbra tartó nyíl ikon, ugrás a következő könyvre
Megtekintés ikon
Magyary Ágnes - Periton (dedikált)
Periton (dedikált)

Magyary Ágnes

Kiadás éve: 2004

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Magyary Ágnes - Periton (dedikált)
Periton (dedikált)

Magyary Ágnes

Kiadás éve: 2004

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Magyary Ágnes - Az ördög operába készül
Az ördög operába készül

Magyary Ágnes

Kiadás éve: 2013

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
5%
Magyary Ágnes - Testodüsszeia
hűségpont ikon 214 hűségpont
Testodüsszeia

Magyary Ágnes

Kiadás éve: 2025

ÚJ KÖNYV

4 274 Ft

Megtekintés ikon
Magyary Ágnes - Periton (dedikált)
Periton (dedikált)

Magyary Ágnes

Kiadás éve: 2004

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Magyary Ágnes - Az ördög operába készül
Az ördög operába készül

Magyary Ágnes

Kiadás éve: 2013

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
5%
Magyary Ágnes - Testodüsszeia
hűségpont ikon 214 hűségpont
Testodüsszeia

Magyary Ágnes

Kiadás éve: 2025

ÚJ KÖNYV

4 274 Ft

Megtekintés ikon
5%
Magyary Ágnes - Az örök székely
hűségpont ikonAkár 214 hűségpont
Az örök székely

Magyary Ágnes

Kiadás éve: 2024

ÚJ KÖNYV

3 390 Ft-tól

Nem támogatott böngészőt használ.

Kérjük használjon modern böngészőt például: Microsoft Edge, Safari, Google Chrome, Firefox...
Megértésüket köszönjük,
Régikönyvek.hu
Honlapunkon cookie-kat (sütiket) használunk annak érdekében, hogy olyan felhasználói élményt növelő webes szolgáltatásokat nyújtsunk, amelyek ezek nélkül nem lennének elérhetőek az Ön számára. A rendben gombbal elfogadja a sütiket. Adatvédelmi szabályzat