
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 1 440 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
A népdaléneklés újabban örvendetes fejlődésnek indult az iskolában, üzemi - és egyéb kórusainkban. Zenei közvéleményünk lassanként ráeszmél arra, hogy népzenénk alapja műzenénknek, amelyet a népdalok kellő ismerete nélkül sem meg nem értenénk, sem abban igazi tudatos műélvezetet nem lelnénk. Ennek az örvendetes fellendülésnek indult népdaléneklési mozgalomnak céljait kívánja szolgálni ez a kis gyűjtemény, amely több mint 3000 dallam közül kerül közlésre részben már kifogyott kiadások anyagából, részben pedig eddig publikálatlan dallamokból. A közölt dalok jórészt a már eltűnőben lévő anyagból valók és lehetőleg az eddig kevéssé ismert változatokat képviselik. Csoportosításuk a dalok szerepe, illetőleg szövegük tartalma, hangulata alapján történt. Így az 1-11. számúak szerelmi dalok, a 12-25. sz. a munka dalai és pedig a 12-18. az ősi foglalkozások: a pásztor- és halászélet, a 19-25. a földművelőélet dalai. A 26-34. sz. betyár-, illetve a velük kapcsolatos rab-nóták, a 35-44. sz. katonanóták. Az 51-62. sz. táncdalok, a 63-74. a népélet dalai, a 75-91. tréfás- és bordalok.
Mutass kevesebbet
| Kiadó: | Zeneműkiadó Vállalat |
|---|---|
| Kiadás éve: | 1952 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Budapesti Szikra Nyomda |
| Borítótervezők: | Kaeszné Lukáts Kató |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 115 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 10.00 cm, Magasság: 14.00 cm |
| Kategória: | Művészetek / Zene / Kotta |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről