Rózsa Sándor összevonja a szemöldökét

A híres betyárvezér ebben a kötetben már abszolút ura és parancsolója egy rettegett, néma éjszakai seregnek, az elnyomott jobbágyok valósággal istenítik, tőle várják a szabadulást, a vármegye és Szeged város urai pedig még a nevét is csak félve és suttogva ejtik ki. Inkább eposz ez a Móricz-mű, mint történelmi regény: nem annyira Rózsa Sándorról szól, mint inkább a Rózsa Sándorokat termő jobbágysorsról meg arról, hogyan morajlott föl a nagy paraszti tenger a szabadságharc eseményei közben, és arról, mit értett meg a nép negyvennyolc forrongásából, de arról is, hogyan látta ezt a fölmorajló pusztai-paraszti tengert Kossuth, hogyan Petőfi, hogyan az arisztokrácia, hogyan a nemesség és a városi polgárság. Móricz Zsigmond Rózsa Sándor alakjával világít be a népi sors áthatolhatatlan sötétségébe, annak a Rózsa Sándornak az alakjával, aki a szabadságharc első hónapjaiban alkalmat kap, hogy betyárvirtusát törvényesítse. És Móricz ebben a helyzetben tudja legjobban megmutatni, hogy Rózsa Sándor nem egyszerűen híres betyár; több annál: pusztai király, zsarnok és jótevő egy személyben. A regény így lett színes, fordulatos, kalandokban és izgalmakban bővelkedő eposz: a szabadságharc tökéletes körképe és egyben az elárult szegény nép szenvedésének és hősi harcának himnusza.

Mutass kevesebbet