San Gennaro vére

Emigrációs kiadás. // Chesterton azt mondta, a csodákban egyedül az a csodálatos, hogy néha megtörténnek. Emberöltő előtt, 1948 őszén, a nápolyi székesegyházban láttam, amint a pap a magasba emelte és felmutatta az ereklyetartót, amelyben a város helyi szentjének, San Gennaro vérének egy szurokszerűen alvadt darabkája megolvadt. A helybeliek azt állítják, ez a jelenet - amely a templomban évenként kétszer ismétlődik - csoda. Mások, a hitetlenek, azt mondják, hogy nem csoda, csak vásári babonaság, idegenforgalmi látványosság. Akárhogy is volt, a látottak hatása alatt írtam egy könyvet, melynek ez volt a címe: „San Gennaro vére". A könyv, több mint évtized előtt, kevés példányban - „a szerző kiadása" - jelent meg és elfogyott. Ebben még nem volt semmi csodálatos, hiszen mostanában az újonnan megjelenő könyvek is úgy tűnnek el a megjelenés pillanatában, mint a vízcseppek a Niagara vízesés zuhatagában. Most, amikor a könyv magyar nyelven újra napvilágot lát, a kefelevonat javítása közben felfigyeltem a regény egy mondatára. Egyik szereplő, a nő, ezt mondja: „Volt itt cirkusz, babonaság... de volt valami más is." öreg vagyok, nem hiszek semmiben. De meg kell mondjam, az elmúlt évtizedekben - néha ásítóan köznapi, néha fogvacogtatóan félelmes - fordulatok közben mindig újra gondolnom kellett arra, amit a regényben a nő mondott. Nem tudom, van-e „csoda"? De most, a vége felé - nemcsak a regény, hanem sokminden más vége felé -, mindig újra megkísért a gyanakvás, hogy a tapinthatón és érzékelhetőn túl van valami „más" is. Lehet, hogy ez csak rögeszme. Az is lehet, hogy csak gyávaság. De így igaz, hát leírtam. Még hozzáteszem, mint a mesében: „Itt a vége, fuss el véle."

Mutass kevesebbet