Sár és vér és játék

"Aki valami nagyon egyszerű történetet keresne: itt találja meg vajon? Megtaláltuink egy madarat... 1979. májusában megtaláltuk Tilit... Tili 1980. áprilisában tojni kezd: nem vagyunk eléggé gondosak és szerencsések: már későn látunk a megmentéséhez: balszerencse is kísér minket: Tili meghal..." Ebből a - talán - "valami nagyon egyszerű történetből" alakul ki a Sár és vér és játék tényfolyamata, illetve tényfolyama. Tandori Dezső ugyanis ki akarja nyomozni Tili halálának körülményeit és okait. Az ezekre vonatkozó tény- és adatrengeteg, és a nyomok, a feltevések sok irányba, sok okhoz vezetnek vagy vezethetnek. Éppen ezért az anyag ismételten, sokszor ismételten előkerül, megforgatódik, feltételeződik, más szóval: állandóan újból megtörténik. "Talán a könyv, ha bemásolom ezeket az önismétléseket, éppen így ad valami képet erről a szerencsétlen ügyről és a mi állapotunkról utána, és sokan rá fognak ismerni a sajátjukra, ilyen s más esetekben..." - írja ezzel kapcsolatban Tandori Dezső. A regény azonban nemcsak a "szerencsétlen ügyről" ad így képet, hanem arról is, hogyan kell élnünk és bánnunk azzal, amit nélkülözhetetlennek érzünk, aminek örülni tudunk. Aktívan kell tevékenykedni érte, hogy ne veszítsük el. De nem elég tevékenységünkhöz az együttérzés, a jóakarat, a lelkesedés, a szenvedés és a még oly nagy ragaszkodás és szeretet sem. Valami plusz szükséges hozzá: a pontosság, a lehető legnagyobb "profi" pontosság. értenünk kell, nagyon kell értenünk ahhoz, ami van: "...mindent jól tettünk, csak hinni nem lett volna szabad abban, hogy bárki megmondhatja, mi van, nyomozni kellett volna szakadatlan, nyomozni mániákusan, amikor jó az eredmény, akkor is, tovább kellemetlenkedni a jó ügy érdekében, egyetlen pillanatig sem pihenve, ahogyan ennek elvben a világban is lennie kéne..." A minél nagyobb pontosság keresése és annak megfogalmazása ez a könyv, létfontosságúnak érzett megfogalmazása, mert eme bizonyos többlet nélkül nem tudjuk megtartani azt, ami a miénk, ami megmutat minket. Mert: "Talán nem beszélhetünk önmagunkról. Talán nincs ilyen kifejezés. Talán ezért vannak a kártyabajnokságok. Talán ezért vannak - életre-halálra már - a madarak", mert nélkülük kifejezéstelenek vagyunk, kifejezhetetlen az örömünk, a szomorúságunk, a szeretetünk, mert önmagunk kifejezése nem bennünk van, hanem a világunkban.

Mutass kevesebbet