Sarlatánok

Cook nem tagadja, hogy regényei nem minden esetben tökéletesek, de a krimi adta lehetőségekkel igyekszik a közvélemény érdeklődését felkelteni olyan aktuális témák iránt, amelyekről az átlagember a mindennapokban kevés információhoz jut. A könyveinek egyik nem titkolt célja megtanítani az olvasókat arra, hogy a kórházak „veszélyes” helyek. Megnyugodhatunk: most sem ejtette a témát. Jólesően ismerős borzongás, amikor az üzlet rátelepszik a gyógyításra. Rengeteg történet kering igazi sarlatánokról, akik orvosnak adják ki magukat. Ez a könyv viszont nem csak róluk szól, hanem az egészségügyi rendszer valóságos, aktuális problémáival is foglalkozik. Kőkemény társadalomkritikai alkotás, egyszerre tükrözi az emberélet, mint érték devalválódását, az egyén elveszettségét, a rendszerbe vetett hit megingását, a teljes kiszolgáltatottság érzését. De a végén érezzük, hogy a szemünk előtt pergő történet nem volt más, csak üres szájtépés. Érezhető, hogy Cook mennyire biztos kézzel „tartja a gyeplőt”, a cselekmény elbeszélése erőteljes, dagad az energiától, és ez nagyon jó, hiszen a történetből adódóan, egy tehetségtelenebb író kezei alatt könnyen egy depressziós, unalmasan szürke nyögvenyelősbe fulladhatott volna. Leginkább az amerikai sorozatokra emlékeztető, sodró, pörgős történetmesélése most is működik, a „Sarlatánok”- kal pedig semmit sem engedett az eddig megszokott színvonalból.